Kutatónak lenni azt is jelenti, hogy te vagy az első, aki megért valamit. Ez egy fantasztikus érzés, amit ha soha nem éreztél, nehéz megérteni.
Tábori Zoltán: Cigány rulett
A 2008-2009-es romagyilkosságok az egész országot foglalkoztatták és foglalkoztatják mind a mai napig. Tábori Zoltán (író, műfordító, szociológus, hadtörténész) most megjelent szociográfiája tíz szépirodalmi igényű riportot tartalmaz, melyek a gyilkosságok színhelyein készültek: Tábori a Mozgó Világ újságírójaként kereste fel újra és újra az érintett településeket. Látogatásai során beszélt az áldozatok családtagjaival, a szomszédokkal, a kocsmában üldögélőkkel, sőt, a rendőrökkel, polgármesterekkel is. A riportokból kibontakozó kép nemcsak a gyilkosságok színhelyeiről, hanem a mai magyar társadalom egészéről is elárul valamit. A tegnap esti könyvbemutatón a szerzővel Daróczi Ágnes (polgárjogi aktivista, népművelő, színész, mesemondó), dr. Kovács Lajos (nyugalmazott ezredes, bűnügyi szakértő) és Barna Imre (az Európa Könyvkiadó főmunkatársa) beszélgetett.
A bemutató elején Filegauf Bence videó-üzenetét vetítették le. A rendező a cigánykérdést a mai Magyarország legfontosabb problémájának tartja, mely ennek ellenére mégis tabu téma. Ha egyáltalán lehet beszélgetést kezdeményezni róla, akkor az csakis a gyilkosságsorozat kapcsán lehetséges: ezt próbálja elérni Hajdú Eszter dokumentumfilmje (Ítélet Magyarországon), az ő filmje, a Csak a szél, és most Tábori könyve, ez az átfogó szociológiai munka is. A témáról nem szabad hallgatni, hiszen a cigányság azóta is sok verbális Molotov-koktélt kap. Filegauf azt is elmondta, hogy Tábori riportjai annak idején megváltoztatták az életét: az olvasásuk után költözött Budapestre, és készítette el a Csak a szélt, mely a Berlinalén elnyerte az Ezüst Medvét. 
A tulajdonképpeni beszélgetés csak ezután kezdődött. Daróczi Ágnes megjegyezte, hogy a jelen lévők háromféle perspektívát testesítenek meg: dr. Kovács Lajos a szakértő, Tábori Zoltán a külső szemlélő, ő maga pedig a potenciális áldozat. Ezért leszögezte, hogy nem tud a témához másképp viszonyulni, csak így. Ezt később be is bizonyította: minden vitás kérdésben szenvedélyesen ragaszkodott az áldozatok nézőpontjához, és több ponton is bírálta a könyvet (annak ellenére, hogy fontos vállalkozásnak és követendő példának tartja). Elsőként mindjárt a cím ellen emelt kifogást: a cigány rulettről mindenkinek az orosz rulett ugrik be, ez a játék pedig a játékosok részéről öngyilkos szándékot feltételez – a romagyilkosságok áldozatainak viszont nem akartak öngyilkosok lenni, egyszerűen csak élték az életüket. Tábori válaszul elmondta: „cigány rulett” kifejezést az egyik riport-alanya, egy nyomozó használta először, arra utalva, hogy bár az elkövetők a településeket gondosan kiválasztották, magukat az áldozatokat már nem – véletlenszerűen gyilkoltak, és ebben van valami rulettszerű, hiszen ott is a vakszerencsén múlik minden.
Daróczi másik, később kifejtett kifogása az volt, hogy – bár az ügyben nem létezik abszolút igazság, csak tények vannak, és az azokhoz fűződő narráció – Tábori nem ment elég közel, az áldozatoknak nincs igazi arcuk. Ő jól ismerte őket, hiszen a Phralipe Független Cigány Szervezet elnökeként később segítette a családjukat. Tudja: ezeket az embereket nem kell szentté avatni, azonban fontos, hogy személyiségük, életútjuk és szenvedésük jól látszódjon. Szerinte ez Tábori könyvében nem valósul meg: az áldozatok perspektívája nincs kellően feltárva, viszont a polgármesterek, rendőrök nézőpontja, és a romaellenes megszólalások túl nagy teret kaptak a könyvben. Barna Imre ehhez kapcsolódva példaként idézte is az egyik rendőr humorosnak szánt megjegyzését: „Bedobták a Molotov-koktélt, nehogy megfagyjanak”. Daróczi elismerte: a könyv éppen mindezzel együtt mutatja be jól a mai Magyarországot, ám ez a kép statikus, és nem látszik maga a film: az, hogy az egyes szereplők hogyan jutottak el idáig. Tábori elismerte, hogy a riportok megírásakor inkább állóképek felvillantására törekedett, ugyanakkor hozzátette, hogy ennek ellenére például az utcakép leírásával mindig igyekezett érzékeltetni azt, amit Daróczi hiányol: az áldozatok körülményeit, történetét.
Dr. Kovács Lajost annak idején a rendőrfőkapitány kérte meg, hogy nyugdíjas szakértőként segítse a nyomozást. Az adatgyűjtés sikere egy sorozatgyilkosságnál életbevágó, hiszen a következő gyilkosság megakadályozása a cél. Ám a romagyilkosságok utáni nyomozás nem mindig bizonyult elég szakszerűnek. Ezen a ponton kisebb vita bontakozott ki a résztvevők között a tatárszentgyörgyi gyilkosság kapcsán (a sörétes puskalövés azonosításakor az orvos, a rendőr és a mentős is hibázott) de abban valamennyien egyetértettek, hogy az eljárás nem volt elég gondos, és valószínűleg jóval kevesebb malőr csúszott volna be, ha az eset, mondjuk, egy Balaton-parti nyaralónál történik.
A bűnügyi szakértő hozzátette, hogy bár végül sikerült feltárni az egész ügyet, ám az sok új kérdést vetett fel: például hogy a rendőrök között mennyi lehet a rasszisták száma. Daróczi Ágnes ehhez csatlakozva megjegyezte: a rendőröknél attitűd-tesztekre volna szükség, hogy kiszűrjék a rasszistákat, hiszen elfogadhatatlan az az érv, hogy az egész magyar társadalom előítéletes, és így nyilván a rendőrségben is megvan ugyanez az arány. Dr. Kovács Lajos szerint viszont az ilyen kiszűrésre egyelőre nincsenek megbízható módszerek. Azt is hozzátette: a rendőrök feladata az, hogy elfogják a gyilkosokat – a cigánykérdés pedig társadalmi kérdés, melyet csak a társadalom egésze oldhat meg.
Tábori Zoltán úgy vélte, hogy még magával az üggyel kapcsolatban is akadnak nyitott kérdések, ezek közé tartozik az első gyilkosság éjszakáján a helyszín másfél kilométeres körzetében, Sajóörsön és Sajószögeden történt gyújtogatás. Ismeretlen tettesek mindkét településen felgyújtották a főleg romák által látogatott kocsma ajtaját, de a rendőrség szerint az elfogott elkövetőknek nincs közük az ügyhöz. Ezek szerint két magyarázat lehetséges: vagy az elkövetői kör tágabb volt, mint eddig hittük, vagy – és ez a valószínűbb – valaki egyszerűen meghallotta a gyilkosság hírét, és ő is kedvet kapott, hogy „beszálljon”. A potenciális elkövetők köre ugyanis nagyon tág, és egészen azokig terjed, akinek a gyilkosságokról hallva semmi más nem jutott eszükbe, mint hogy igen, a múlt héten nekik is elloptak a kertjükből ezt vagy azt. Szerinte könyvének – bár bizonyára vannak hibái, és valóban inkább állóképeket villant fel – legfőbb érdeme az, hogy megmutatja: milyen apró semmiségekből fajulhat el egy-egy vita odáig, hogy áthatolhatatlan szakadékot teremtsen ember és ember között.
Barna Imre szerint Tábori Zoltán irodalmi szociográfiája rendkívüli erővel ábrázolja az érintett falvakat: egy világot, amiről bizonyára sok leendő olvasó csak innen kaphat képet. Daróczi Ágnes itt közbevetette: manapság nagyon kevés az igazi, tényfeltáró szociográfiai mű, ezért Tábori és az Európa Kiadó vállalkozása mindenképpen követendő példa. Abban valamennyi résztvevő egyetértett, hogy bár a könyv, és a róla való beszélgetés inkább csak felvázolja a problémákat ahelyett, hogy megoldási javaslatokat kínálna, mégis, talán sikerül elindítania egy olyan társadalmi diskurzust, mely közelebb vihet valamiféle pozitív változáshoz.
Szerző: Illés Zsófia
Forrás: http://konyves.blog.hu/2014/06/11/_bedobtak_a_molotov-koktelt_nehogy_megfagyjanak