közmunka

A HírArénak nyilatkozott Erőss Gábor szociológus, aki elmondta, hogy a tudás alapú társadalom helyett, a hatalom érdekében épül ez az egészen borzalmas rémálom, ez az úgynevezett munka alapú társadalom, ami azt jelenti, hogy az alsó rétegeket közmunkára ítélik, és gyakorlatilag éhbérből kell megélniük, miközben a lakosságot megfosztják a...
A kormány a közmunkát teszi a szociális ellátások középpontjává, ami hosszú távon többet árt, mint használ, és a gazdasági növekedést is visszafogja. Az MTA kutatója szerint emberkísérlet folyik, és nem igaz, hogy ezek az emberek menthetetlenek. Ha valódi esélyt kapnának, élnének vele. Nincs még egy ország, ahol olyan mértékű közmunka-program...
A szociológus szerint a közfoglalkoztatás kényelmes a kormánynak, mert egyszerre fegyelmez, kis összegű segélyt ad, kordában tartja az embereket, miközben alig látszanak annak jelei, hogy valóságos munkahelyeket próbálnának létrehozni. Ferge Zsuzsa szerint nincs remény arra, hogy a közfoglalkoztatással ki lehessen kerülni a mélyszegénységből. A...
A közmunka-program a segélynél jobb, de szinte lehetetlenné teszi, hogy a részt vevők újra rendes, fizetett munkát keressenek, találjanak. Ez derül ki a Magyar Szegénységellenes Hálózat kutatásából, amely 2013-ban vizsgálta a közmunkások körülményeit. A nemrég megjelent tanulmány is alátámasztja: az elmúlt évek közmunka-programjai a...
A messzi múltat idézi az a vízió, amellyel Orbán Viktor a „munkaalapú” társadalmat megvalósítani kívánja. A közmunkára és jórészt az alacsony képzettségű munkaerőre épülő elképzelés tömegeket taszít kiszolgáltatott helyzetbe, és egyfajta modern rabszolgaság kialakulását vetíti előre.  Megérne egy pszichológiai elemzést, vajon milyen tényezők...
A szociológus szerint a közfoglalkoztatás kényelmes a kormánynak, mert egyszerre fegyelmez, kis összegű segélyt ad, kordában tartja az embereket, miközben alig látszanak annak jelei, hogy valóságos munkahelyeket próbálnának létrehozni. Ferge Zsuzsa szerint nincs remény arra, hogy a közfoglalkoztatással ki lehessen kerülni a mélyszegénységből. A...
Nagyjából az eddigi létszám 15 százalékával folytatódhatott a közmunkaprogram a Szeged melletti Kübekházán. A családok számára csőd, az önkormányzat számára lehetetlen feladat a maradók kiválasztása és a továbbfoglalkoztatásukhoz szükséges önerő előteremtése. A téli közfoglalkoztatási program visszavágásának következményeit már a kormány is...
Gyulajról, az ezerlelkes Tolna megyei településről – amelyet a környéken „elcigányosodott”faluként emlegetnek – már sokan lemondtak. A közmunkaprogramnak köszönhetően a helyiek azonban már munkába mennek, nem segélyért állnak sorba. A polgármester pedig már arra készül, hogyan tud saját lábára állni a falu, ha kevesebb lesz a pénz a...
Az év végéig havi átlagban 200 ezer fős közfoglalkoztatásról határozott a kormány. Az év végéig havi átlagban 200 ezer ember napi 8 órás közfoglalkoztatását kell biztosítani a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat szerint. A közfoglalkoztatásért felelős miniszter (a belügyminiszter) jelentése szerint jelenleg is...
Hamarosan számot kell adniuk tudásukról a közmunkásképzésben részt vevőknek, most a vizsgát megelőző tesztírás van soron. Sok kérdésre szó szerinti választ kell adniuk, ha ez nem sikerül, pontot vesztenek. Aki nem teljesíti az előírt szintet, saját költségén pótvizsgázhat, aki ezen is elbukik, vissza kell hogy fizesse a 180 ezer forintos tandíjat...
Monstre interjúba keveredtünk a miniszterelnöki főtanácsadóval, aki nem mellesleg a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány létrehozója is. A mai etapban szó esik letiltott interjúról, üvöltésről, Európát végigpartvisoló magyar asszonyokról, majd a szociális terület fanjainak kedvezünk a közmunkaprogram és a miniháztáji megkapirgálásával. A holnapi...