Szégyenlős polgármesterek miatt éheznek a gyerekek

Hiába vannak éhező gyerekek, sok településen mégsem igénylik a nyári szünetekre a szociális gyermekétkeztetést. A polgármesterek gyakran szégyellik, hogy az ő falujukban ilyen előfordulhat, ezért inkább nem is pályáznak. Pedig a gyerekeknek nagy szüksége lenne a napi egy adag ebédre: a leghátrányosabb térségekben a hó vége felé már csak az uzsorás hűtőjében van étel, tésztát esznek krumplival, de sokszor az éretlen gyümölcs a napi betevő.

 

Magyarországon 36-54 ezer gyerek rendszeresen éhezik, több mint 200 ezer pedig időnként nem jut megfelelő mennyiségű élelemhez. Az éhség meghatározza a figyelmüket, koncentrációképességüket, és hatással van a mindennapi tevékenységükre is. Nekik különösen fontos a közétkeztetés, nemcsak az iskolai időszakban, de a nyári szünetben is. Husz Ildikó és Marozsán Csilla kutatók a Szociális nyári gyermekétkeztetés – egy rendelet tanulságai című, az Esély folyóiratban megjelent tanulmányukban a szociális nyári gyermekétkeztetés állami támogatásának hazai gyakorlatát mutatják be, és értékelik abból a szempontból, hogy az mennyiben éri el a leginkább rászoruló gyermekeket.

Két hónapos gyereknek pörköltszaft

A leghátrányosabb helyzetű kistérségekben a kutatók szerint hét közben a gyerekek 2 százalékának, hétvégén 3 százalékának nem tudják biztosítani a napi három étkezést. A Gyerekesély program (a programról írt riportunkat itt olvashatja el) helyi munkatársai a kutatóknak azt mondták: a települések szinte mindegyikén találkoztak már éhező, éhezéssel veszélyeztetett gyerekkel. A korgó gyerekgyomor csak az egyik, amire felfigyelnek, vannak egyéb fontos jelek is: éretlen gyümölcsök evése, uzsonnára kitett rágcsálnivalók habzsolása, tartalékolása. Ennél még súlyosabb esetekben a gyerekek nem játszanak, nem mutatják a koruknak megfelelő szellemi és fizikai aktivitást, nem mozognak, egész nap ülnek, hogy a lehető legkevesebb energiát kelljen elégetniük.

A szegény családokban általában szénhidrátokat visznek be vitaminok, fehérjék, rostok helyett, krumpli és tészta alapú ételeket fogyasztanak, sok kenyérrel. A gyerekek nem eszik meg az általuk nem ismert zöldségeket, gyümölcsöket, ételeket, és ez a közétkeztetés számára előírt menük összeállításánál is problémát okoz. A csekély jövedelem és a kiegészítés hiánya mellett nehezíti a helyzetet az, hogy a drága helyi kisboltokban nem is lehet kapni megfelelő alapanyagokat, és a nagyobb bevásárlás költségesebb, mert távolabbra kell utazni. Előfordul olyan is, amikor a családok nem tudják jól beosztani a pénzüket, egészségtelen ételeket vásárolnak vagy egyoldalú ételeket esznek, mert nem tudnak a rendelkezésre álló alapanyagokból változatosan főzni.

Nem ritka, hogy az anyák erejükön felül szoptatják gyerekeiket, míg közben maguk lesoványodnak, sokszor akkor is, mikor az egyoldalú anyatejes táplálást már ki kéne egészíteni a zöldséggel, gyümölccsel és fehérjével. Sok közösségben az anyukák már akár két hónapos kortól pörköltszaftos kenyérrel táplálják csecsemőiket, abban a hitben, hogy ezzel biztosítják a megfelelő tápanyagokat. Egyes ételek teljesen kimaradnak a gyerekek étkezéséből, tehéntejet vagy gyümölcsöt nem esznek a védőnő szerint. A legszegényebb családokban nem főznek, mert hiányoznak ehhez alapvető feltételek, például edények, gáztűzhely, áram vagy gázszolgáltatás. A másik legveszélyeztetettebb csoport a kamaszodó gyerekek, fiatalok köre, akik már megtanulták, hogy a kisebbeknek hagyni kell az ételből, ezért ők inkább nem esznek, hogy több maradjon a kicsiknek.

Illegális boltok

A tanulmány szerzői kiemelik Tarnabodot, ami egy ezer fő alatti, szegény, szegregált falu Kelet-Magyarországon. Itt minden iskolás gyerek halmozottan hátrányos helyzetű. Az iskolában a szokásos második helyett az első szünetben adják ki a tízórait, hogy az otthon kimaradt étkezéseket hamar pótolják. A védőnő szerint kifejezett hosszas éhezés nem jellemző, de a hónap végén kevés jut étkezésre a családokban, ezért is kulcsfontosságú az iskolai étkeztetés. A gyerekéhezés  ciklikus: a családok a hónap elején egy összegben vásárolnak nagyobb készletet az élelmiszerekből, a hónap vége felé jön el az élelmiszer-uzsora ideje, amikor a bolti ár háromszorosáért vásárolhat általában 2-3 család a kölcsönadó hűtőjéből élelmiszereket. Ezek az illegális boltok egyszerre sodorják végeláthatatlan adósságspirálba, és egyben mentik meg aaz éhezéssel veszélyeztetett családokat.

A hevesi kistérségben működő programok munkatársai is hasonló tapasztalatokról számolnak be. A hónap közepétől egyre nagyobb a közösségi terekben a programok látogatottsága, ami részben annak köszönhető, hogy minimális zsírral, vajjal, kenyérrel, esetleg adomány keksszel és teával vagy limonádéval kínálják a betévedőket.

Van ingyen étel, de miért nem kell?

Magyarországon 2002-ben vezették be a szociális nyári gyermekétkeztetést, ami rendszeres meleg étkezést nyújt a rászorulók egy részének. A tanulmány szerzői szerint a leghátrányosabb helyzetű településeken a legnagyobb a gyermekes családok élelmiszer-nélkülözése, mégis sok önkormányzat nem él a támogatási lehetőséggel. Összesen 87 település polgármesterét, illetve jegyzőjét kérdezték meg, közülük 24 igényelt és nyert támogatást, míg a többiek nem adtak be pályázatot. Utóbbiak közül különösen a halmozottan hátrányos helyzetű települések voltak érdekesek, mert ők önerő nélkül, azaz a legkedvezőbb feltételekkel pályázhattak volna.

Annak, hogy mégsem tették, sokszor egészen prózai okai voltak. Az egyik ilyen, hogy azon a településen, ahol nincs iskola, óvoda, gyakran egész évben üzemelő, meleg étel készítésére alkalmas konyha sincs. Ezeken a településeken a megoldást csak más konyhákról történő szállítás vagy pedig a gyerekek más településre szállítása jelentheti: a fejenkénti 440 forintos támogatásból azonban a szállítás költségét sok helyen nem tudják kigazdálkodni.

Több polgármester arról számolt be, hogy a nyári gyerekétkeztetés anyagi szempontból meglehetősen kockázatos az önkormányzatnak. Rossz időben, esős időszakban a gyerekek egy része nem jön el ebédelni, így a megfőzött étel kárba vész, az önkormányzat pedig fizetheti vissza a nem kiosztott étel utáni összeget.

Sok esetben azonban valójában arról volt szó, hogy a település vezetői azért nem adtak be pályázatot, mert azt állították: a településen nincs rászoruló gyerek. Emögött az állhat a kutatók szerint, hogy egy zárt falusi társadalomban a rászorultság gyakran láthatatlan marad. Hamar megbélyegzik, aki a gyerekeit nem tudja megfelelően ellátni, ezért a szülők nem szívesen ismerik be anyagi nehézségeiket. Ezzel magyarázható, hogy egyes, egyébként rászoruló szülőket az ingyen ebédhez kapcsolódó szégyenérzet akadályoz meg abban, hogy a nyári étkeztetést kérjék.

Volt olyan polgármester, aki azért  nem pályázott, mert szerinte abban csakis a család lehet a hibás, ha a gyerekeket a szülő nem tudja megfelelően ellátni. “Csak annyi gyereket csináljon, amennyit meg tud etetni”. Mások kifejezetten károsnak tartották ezt a lehetőséget, mert az erősíti a családok szociális ellátórendszertől függését. “Rászoktatjuk még azokat is, akik meg tudnák oldani… több lesz a felelőtlen ember”.

A kutatás fontos tapasztalata volt, hogy miközben azt gondoljuk, az éhezés annyira szembetűnő jelenség, hogy azt bárki észreveheti, ez még sincs így. A problémával sokan azért nem néznek szembe vagy kicsinyítik a külvilág felé, mert azt gondolják: ha kiderül, az rontja a település jó hírét.

 

Forrás: http://abcug.hu/nyari-gyermeketkeztetes-tanulsagai/