Összes hír

Nőként a volán mögött- Többet kell teljesíteni az elismerésért.
Ismét egy szakmai interjú velem. Megjelent a Fuvarlevél - Fuvarozók lapjában. Nőként a volán mögött- Többet kell teljesíteni az elismerésért  Bár a fuvarozó vállalkozások és a férfi kollégák sem zárkóznak el a hölgyektől úgy,  sokan csodálkoznak, ha a kamiont egy nő vezeti. Nincsenek  sokan közülük a pályán, pedig ők is rátermettek. Néhány fizikai...
Címkék:
Az életvidám öregkorhoz szükség van célokra is
Esszé _Somogyi Hírlap _2018.
  - A társadalmi szerepvállalás és a közösségi tevékenység is segítheti az életvidám öregkor elérését és annak fenntartását. Ilyenkor a szépkorú hasznosnak érzi magát, örül, hogy még adni tud. Ma már a közvélemény is mind inkább elfogadja, hogy az időskor nem lehet a semmittevés időszaka: célokra, önmegmérettetésre, sikerélményre, örömökre és...
Nagyszülők a trónon
Megszólalás Délmagyarország c. napilap_2018.
Megszólalás Délmagyarország c. napilap_2016  Mészáros Márta 86 évesen újra filmdíjra esélyes Nagyszülők a trónon 64 éve uralkodik II. Erzsébet, a 70 évesen beiktatott Donald Trump az eddigi legidősebb amerikai elnök, Mészáros Márta pedig 86 évesen újra filmdíjra esélyes. Példájuk azt bizonyítja: a sokadik X után is lehet valaki sikeres és aktív....
Valóban létezik a közösségi média függőség?
Vannak, akik szerint a közösségi média az Y generációra legalább olyan veszélyes, mint az alkohol. Dégi László Csaba addiktológust kérdeztük.  Az Y generáció tagjai (az 1984-2005 között születettek generációjára utal, a millenárisok kifejezést használva, ami magyarul nem annyira elterjedt, és az időintervallumok sem fedik tökéletesen egymást)...
"Amit a pia vagy a drog ad, azt később vissza is veszi!"
"El kellett fogadnom, hogy csóró vagyok, így jártam, ezt tettem magammal, nem okolhatok senki mást a helyzetemért, senki nem erőltette belém a cuccot… Na, ehhez kellett az igazi alázat." - Bajzáth Sándor felépülő függő írása. Hogyan lehet alkohol és drog nélkül maradni függőként? Mire lehet számítani? Mit kezd az ember a rászakadó felnőtt léttel...
Címkék:
Aki teleszüli a világot, azé a világ – tudtuk meg Németh Szilárdtól nem sokkal azután, hogy Orbán Viktor a Családok világkongresszusán bejelentette, miképp növelnék a gyermekvállalási kedvet. Szó esett emelkedő családi adókedvezményről, csökkenő jel­­zá­­log­­hitel-tar­­tozásról, átvállalt diákhitelről. Szakértők ugyanakkor egyetértenek abban:...
„A Fidesz lemond ezekről a rétegekről” – Szikra Dorottya szerint enyhíteni kell a nőkre nehezedő nyomást
Nem akkor szül a magyar anya több gyereket, ha sokáig otthon maradhat a kicsivel, hanem akkor, ha minél könnyebben visszatalál a rugalmas munkaerőpiacra – állítja Szikra Dorottya. A szociálpolitikus a most bejelentett népesedéspolitikai intézkedések között nem talált olyat, amelyiktől nőhetne a születések száma. Ez csak termékenységkozmetika. A...
Négypercenként indul egy világbajnokság és milliókat veszítünk rajta
Amikor függésről vagy függőségről beszélünk, a legtöbben rögtön a kábítószerekre, alkoholra, vagy ritkább esetben a dohányzásra gondolnak. A függőséget okozó dolgok listája pedig végtelen. Elsőre túlzásnak hangozhat, de szinte bármi iránt kialakíthatunk túlzott lelki vagyis pszichikai kötődést. Az, hogy mekkora gondot, kisiklást okoz a függőségünk...
Ismerjétek meg Nellit, aki szociológusként kamiont vezet
Interjú NL Café
Az interjú a NL Café internetes portálon jelent meg. Ismerjétek meg Nellit, aki szociológusként kamiont vezet. Nelli egy belevaló nemzetközi kamionsofőr, aki sok éve rója az utakat szerte a világon, és nem mellesleg szociológus. Amikor kiszáll a kamionból, akkor háziasszony lesz, és éli a hétköznapjait, mint az összes többi nő. Tanulmányokat,...
Gyermeknap kapcsán_Megszólalás
Megszólalás Délmagyarország c. napilap_2016
Balmaz Ágnes írása a Délmagyarország c. napilap  Szieszta mellékletében. Olvasható verzió csatolva PDF formátumban.  
A nyugalom záloga az offline életmód
Megszólalás_Délmagyarország c. napilap_2016.
Balmaz Ágnes írása a Délmagyarország c. napilap Bizalmasan mellékletében. A nyugalom záloga az offline életmódAz online életmóddal időt nyerhetünk, hiszen ma már lehet úgy élni, hogy ki sem dugjuk az orrunkat otthonról: minden elintézhető a neten. A hatalmas információáradat, a folyamatos idegi készenlét ezek befogadására viszont néhány embert...
Interjúalanyom: drogfüggő
Deviancia - Szabó Nelli_2008
„Mivel nem tudunk megfigyelni mindent, amit csak akarunk, ezért interjúkat készítünk emberekkel, hogy megértsük, milyen is az élet mások szemszögéből.” Michael Patton (1990) Gábort  2008 januárjában ismertem meg a Hajléktalanszállón. Megközelíthetetlennek hatott, hosszú keserves munka és egy betegség következtében sikerült hozzá annyira közel...
Füzér Katalin
A társadalmi tőke szociológiaelméleti keretét a koncepcióról az ezredforduló óta folyó viták nyomán abban a változatban rekonstruálom, amely a bizalom társadalomelméletére épít – egy olyan elméleti háttérre, amelyhez ritkán nyúlnak vissza a társadalmi tőke kortárs teoretikusai és kutatói. A bizalom, az együttműködési normák és a kapcsolathálózatok...
Címkék:
A teremtés mai koronái.Milyen ma férfinak lenni?
Megszólalás_RIDIKÜL magazin - Szabó Nelli_2016.
Milyen ma férfinak lenni? - Korunkban nem csak a technika fejlődik rohamosan, de az utóbbi években szinte újra kellett definiálni a nő és a férfi fogalmát is. Vajon mit jelent napjainkban férfinak lenni? Tényleg annyira ’puhányak’ lettek az erősebbik nem képviselői, vagy csak nekünk, nőknek nagyok az elvárásaink? Ezek a kérdések szinte minden nap...
Ezért fogynak a magyarok _Megszólalás Blikk c. napilapban
Szociológia_megszólalás (BLIKK napilap) - Szabó Nelli_2015
Blikk napilap megkeresése kapcsán megszólalás: http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/ijeszt-adatok-hatalmasat-ugrott-a-magyar-hallozsi-arny/2megvcj "Vágatlan" verzió: Ezért fogynak a magyarok címmel készül majd a cikkünk. (háttérinformáció, hogy a Központi Statisztikai Hivatal felmérése alapján hazánkban a halálozások száma 6,7 százalékkal...
„A drogellenes háborúnak vége, és mi vesztettünk” – vagy mégsem?
Rendhagyó kezdeményezéssel robbantotta a Facebookot Amerika egyik kisvárosának átlagosnak nem mondható rendőrfőnöke. A heroinfogyasztók azóta önként sétálnak be a rendőrségre. Az amerikai programról és a magyar droghelyzetről Zacher Gábor toxikológust és jogászt kérdeztük. A toxikológus szerint hiába várjuk a csodát, amíg marad a jelenlegi...
Interjú a Truck Magazinban Szabó Nelli
2015. júniusában  a Szegedi Kamionos Találkozón adtam interjút a Camion Truck @ Bus Magazin szakújságírójának. A cikk a szeptemberi magazinban olvasható. (Készítette. Papp  Erzsébet)    Kutató és Blogger a Prévost-tól Kutató és Blogger – ez a két tábla van a Prevost Hungária Kft. egyik Renault Trucks T vontató szélvédője mögött. Ki az, akinek nem...
MIGRÁCIÓ
Szabó Nelli
A migráció kérdése az 1900-as években itthon és külföldön is a politika és a szélesebb nyilvánosság fokozott érdeklődését váltotta ki. A globalizáció következtében a nemzetközi erőforrásmozgások – tőke és munka – intenzívebbé váltak, több országban erősödtek a konfliktusok a migránsok és az őslakosok között. Az európai társadalmak öregedésére és...
Az orvosok, az egészségügyi szakdolgozók, az informatikusok és a kamionsofőrök már régen leléptek. Újabban nincs már elég hentes, pincér vagy cukrász sem, de ezzel még nincs vége. A pénztárosok, a bolti eladók, a mozdonyvezetők, a varrónők és a fogászati asszisztensek is csomagolnak, mennek nyugatra a magasabb bérekért. A kontraszelekció tökéletes...
Hiába vannak éhező gyerekek, sok településen mégsem igénylik a nyári szünetekre a szociális gyermekétkeztetést. A polgármesterek gyakran szégyellik, hogy az ő falujukban ilyen előfordulhat, ezért inkább nem is pályáznak. Pedig a gyerekeknek nagy szüksége lenne a napi egy adag ebédre: a leghátrányosabb térségekben a hó vége felé már csak az uzsorás...
Címkék:
deviancia
A hozzátartozókra is számítanak az addiktológián. Alkoholbetegek mellett játékszenvedély, drogfüggőség és az utóbbi időben szép számban dizájnerdrog-függőség miatt is érkeznek kliensek az OPAI-ba.Néhány hete futótűzként kezdett el terjedni a Facebookon egy felhívás, melyben graffitiseket kerestek a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és...
Mi játszódik le azoknak a lelkében, akik kikelnek az egyneműek kapcsolata ellen? Honnan ered a melegek gyűlölete az egyes emberekben? Vajon a kulturális, tanult elemek vagy az ösztönök ébresztik?    Magyar Narancs: A homofóbia kifejezést George Weinberg amerikai pszichológus használta először a 60-as évek végén. A fóbia valamiféle pszichés...
"Magyarországon a kivonulás az általános reakció"
Hogyan alakult ki a közöny kultúrája? Miért erősek az antidemokratikus trendek? Honnan van ez a sok frusztráció és bénultság? Sik Domonkos szociológus fiatalok állampolgári kultúráját kutatja. Egy nagy nemzetközi felmérés magyarországi témavezetőjeként arról kérdeztük, miért az antidemokratikus szemlélet a mainstream Magyarországon, és hogy ezzel...
iszlám
 A párizsi IISMM, az iszlám és a muzulmán társadalmak kutatóintézetének munkatársával a szalafizmus társadalmi szerepéről beszélgettünk. Magyar Narancs: Milyen valóságalapja van annak a közkeletű elképzelésnek, hogy a teljes fátyol viselőit férfi családtagjaik kényszerítik e méltatlan gyakorlatra? Samir Amghar: Azok a nők, akikkel én beszélgettem...
pletyka
A társadalmi rend egyik szinte észrevétlen, de a mindennapjainkban nagyon is jelen lévő, fontos tényezőjét, a pletykát vizsgálja Takács Károly, az MTA szociológusa – írja az MTI. A pletyka vizsgálatát Takács szerint az indokolja, hogy a komplex társadalmakban a magas szintű és kölcsönös információcserén alapuló együttműködés nagyon jelentős...
Sokkoló becslés – Négymillióan a létminimum alatt Magyarországon? A KSH előző évi adatai alátámasztják Ferge Zsuzsa elképesztő számítását - írta a Népszabadság. Sokkoló becslést tett közzé Ferge Zsuzsa szociológus egy nemrég megjelent írásában. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének felkérésére írt cikkben a szociológus azt írja: közel...
El lehet kezdeni a gyerekek társadalmi érzékenyítését mesekönyvekkel, de csak, ha azokat a szülő együtt olvassa a gyerekekkel. „Ez egy szülői meló, amit nem lehet megúszni” – véli a szakember. Egy jó mesekönyv azonban nem lehet didaktikus, és irodalmilag is színvonalasnak kell lennie. Van-e helye a mesékben a homoszexualitásnak, a szegénységnek, a...
Címkék:
Ferge Zsuzsa szociológus egy interjúban azt mondta, neki az alapjövedelem ötlete tetszik a legjobban, és hogy gazdaságilag megvalósítható lenne a szociális minimum biztosítása Magyarországon, csak a kormány nem ezt tűzte ki célul. Rosszabb a helyzet, mint korábban, mert akik ma szegények, azok nagyon szegények, az emberek közel fele egy...
Ahhoz az úthoz, amit Orbán Viktor végigjárt, elképesztő teherbíró képesség kellett, és ez mentálhigiénésen komoly veszélyekkel terhes, ezért hasznos volna számára, ha nem akarna mindent megnyerni - mondja Lányi Gusztáv szociológus a HVG-nek adott interjúban, amelyben arról is beszélt, hogy mihez hasonlít az Orbán és Simicska közötti dominanciaharc...
Nemrég Lovász László matematikus, az MTA elnöke vette védelmébe a bölcsészeket, akiket a kormány romkocsmákban merengő munkanélküliként képzel el, és akiknek a képzését a költségvetés ennek megfelelően támogatja. A múlt héten kerekasztal-beszélgetést is tartottak az Akadémián a bölcsészettudományok hasznáról – mi erről kérdeztük az ELTE BTK...
Drogprobléma akkor van, ha a keretek sérülnek
- Te mit csinálnál, ha kiderülne, hogy a gyereked kipróbált valamilyen drogot? - kérdezte egy kedves barátom, és kitöltötte az utolsó fél pohár bort az üvegből. Kérdezte, mert aggódik, mert az ő gyereke már kamasz, mert fogalma sincs, hogy hogyan kellene ehhez az egészhez hozzáállni. A húszas éveiben ugyan ismert olyat, aki masszívan rákattant a...
Megtörtént, hogy éveken át molesztált egy óvodáskorú ikerpárt a szomszédban élő bácsi, miközben a szülőknek semmi nem tűnt fel ebből. Az édesanya sírva mondta a téma szakértőjének, nem érti, hogyan fordulhatott ez elő, hiszen soha nem beszéltek a szexualitásról a gyerekeknek. A válaszból kiderült, hogy pont ez lehetett az egyik probléma. Gyurkó...
Tanulmányok, kutatások
FENNTARTOTT ÉRDEKTELENSÉG _Európai Roma Jogok Központja 2007. Roma gyermekek a magyar gyermekvédelmi rendszerben A Szociális és Munkaügyi Minisztérium által közölt statisztikai adatok szerint 2005-ben (a legfrissebb elérhető adat) 17 457 tizennyolc éven aluli gyermek volt a gyermekvédelmi szakellátásban egy, az állam által kijelölt gyám...
Nna, fiam, mit adott neked a cucc?
Ha a gyerek inni akar, vagy el akar szívni a haverokkal egy spanglit, a szülő akár a feje tetejére is állhat, akkor is meg fogja tenni. Ez azonban még nem a világ vége. Zacher Gábor toxikológus, a Honvéd kórház Sürgősségi osztályának vezetője szerint az alkoholnak jobb az utánpótlás nevelése, mint a Puskás Akadémiának, a drogháborút pedig már rég...
Tanulmány_ - Takács Judit - Szalma Ivett
Tanulmányunkban az azonos nemű párok általi örökbefogadással és a homoszexualitással kapcsolatos társadalmi attitűdöket vizsgáljuk elsősorban a European Values Study (EVS) – egy nagymintás, többlépcsős valószínűségi mintavételt alkalmazó longitudinális survey-kutatás – 2008-as magyar adatainak a fölhasználásával. Elemzésünk során először a...
Három napig remegtem az avarban
Egy patkányokkal teli házban, tizenegy éves korában lett alkoholista, pár év múlva már fiktív számlákból fizette ki szlovákiai drogját. A 26 éves, hajléktalan Peti már megszámolni is alig tudja, hány addiktológiáról, rehabról, hajléktalanszállóról rúgták ki. A Baptista Szeretetszolgálat szállásán talált menedéket, szabadidejében origami virágokat...
Ferge Zsuzsa
A Demokratikus Kerekasztal (DEKA) célja, hogy több legyen az országban a demokráciát és a köztársaságot akaró állampolgár. Ezt tartja elsődleges feladatnak az egyik alapító, Ferge Zsuzsa szociológus, aki úgy látja, ezt csak lassan érhetik el. A helyzet reális felmérését akadályozza a populista demagógia, miközben olyan reménytelen többgenerációs...
Címkék:
Szabó Nelli_megszólalás Kossuth Rádióban
A Kossuth Rádió Napközben című műsora: Legfontosabb hétköznapi ügyeink az egészségügy, a közigazgatás, az igazságszolgáltatás, az oktatás, az ellátórendszerek, a szolgáltatások és a munka világából. Pergő kérdések és válaszok, élőben - a stúdióban és a telefonvonalakon.Szerkesztő-műsorvezető: P. Kiss Zsuzsa A Kossuth rádió Napközben című műsorában...
20 ezer drogfüggő van. Na, de van 60 ezer nyugtatószerfüggő, 25 ezer orrcseppfüggő, 100 ezer hashajtófüggő, 150 ezer játékszenvedélyes és 800 ezer alkoholista. Mindjárt itt vannak az ünnepek. De számít ez? Ez számít? Lehet egy kiemelt dátumtól kezdve másként élni, másként viszonyulni, másként elfogadni – másként szeretni? Vagy ez csak illúzió, és...
Címkék:
Aki ma megél, holnap szegény lehet - csak lefelé vezet út a társadalmi hierarchiában
A társadalmi olló egyre jobban nyílik, a középréteg eközben elkopik: egy részük lecsúszik, aki pedig biztos helyzetben van, az is a NER-be kapaszkodásból profitál. Ferge Zsuzsa szociológussal és Ruszin Zsolt adószakértővel beszélgettünk. Világméretű jelenség a jövedelmi különbségek növekedése. Míg négy éve még 388 milliárdosnak volt akkora vagyona...
Kegyetlen jövő vár az esélytelenekre
A teteje elszállt, a közepe leszakad, az alja még lejjebb csúszik – Ferge Zsuzsa képe a mai magyar társadalomról. Iszonyatos szakadék tátong a leggazdagabbak és a legszegényebbek között, a jövedelemkülönbségek ráadásul egyre nagyobbak – erről Ferge Zsuzsa szociológus beszélt a társadalmi egyenlőtlenségekről és annak politikai veszélyeiről tartott...
„A börtön a földi pokol egyik bugyra”
Ha bekerülsz, áldozat leszel vagy elkövető, az erőszakból kimaradni szinte lehetetlen. A börtönben töltött évek örökre nyomot hagynak: a fizikai környezet durvasága és a folyamatos agresszió megtöri az embert. Fliegauf Gergely kriminológus, a Börtönblog szerzője nem igazán tudja cáfolni Michel Foucault-t, aki szerint amíg léteznek olyan...
Ahogy tudnak, elválasztanak minket
Milyen szállóra mehetnek a hajléktalanok, ha a szerelmükkel együtt szeretnének maradni éjszakára is? Egy kezükön meg tudják számolni, hány koedukált szálló van Budapesten. Az már nagy szó, ha valaki elő tudja teremteni a havi 10-12 ezer forintos bérleti díjat, de még így is gyakran hónapokat kell várni arra, hogy helyet kapjanak – gyakran más...
Kutatói portrék
A Pécsi Tudományegyetem kutatói portrésorozatot indított az ott folyó tudományos munka eredményeinek, sokszínűségének bemutatására. Induló projektjük célja, hogy bemutassák az egyetem vonzáskörzetében található fiatal korosztály számára ezen munka értékeit, eredményeit, ezáltal ösztönözve hallgatóikat.   Korinek László a PTE Állam- és...
Címkék:
„Csak a kutya miatt adnak" – 19 évesen hajléktalanként élni
Sehol nem akad hely annak a 19 éves srácnak, aki az állami gondozásból kikerülve, már két éve él az utcán. Hiába dolgozna, hiába iratkozott vissza az iskolába, az utógondozó otthon tele van a sorstársaival, a várólista hosszú, ő pedig pluszhátránnyal indul: nem hajlandó megválni a kutyájától. Megható példája lehetett volna annak, amikor a...
„A kakukktojások rosszul járnak” – Erőszak a börtönben
A beavatáson túl kell esni. Aki szexuális bűncselekmény miatt kerül be, az különösen kemény tortúra elé néz. Panaszkodni nem érdemes. Igaz, mióta sok mindennel próbálják lekötni a rabok figyelmét, az elítéltek is lehiggadtak – mondta a hvg.hu-nak egy egykori elítélt, aki több korszakot is végigélve 18 évet töltött el a szegedi Csillag börtönben. A...
Címkék:
Vizuális szociológia
Szerkesztette: Szabó Nelli
A vizuális szociológia egy olyan szakterület a szociológián belül, mely a vizualitáson keresztül térképezi fel a társadalmi világot. A vizuális szociológia intellektuális elkülönülése a korábban kifejlődött vizuális antropológiától [Collier-Collier 1986] csak a 20. század 70-es éveiben megy végbe, intézményesülése pedig még annál is később, 1980...
Robbanásveszély?
A szociológus két éve írta a Beszélőben: „A dolgok így nem mehetnek tovább sokáig, nagyjából egyértelmű az Orbán-rezsim, a Fidesz-kormány válsága.” Akkor úgy látta, az ország és a gazdaság az összeomlás felé halad: „Orbán rendszere szétesett, nincs többé esély azt legitim módon, erőszak nélkül összetartani.” Ugyanakkor bizakodott: „Egy erősödő,...
A zuglaborok műfüvétől ments meg, Uram, minket!
Az európai drogpiac elmúlt éveit elképesztő harcok jellemzik. Mióta az Ecstasy csillaga leáldozóban van, élelmes kínai zugvegyészek olcsó, szintetikus hasonmásokkal árasztották el a piacot. Azt viszont sosem gondoltuk volna, hogy még a kannabisznak is kapaszkodnia kell, nehogy Zs-kategóriás pótlékai kiszorítsák. De ha már ez a helyzet, akkor...
Miért pletykálkodunk? – Itt a tudományos magyarázat!
Pletykálkodni nem szép dolog, mégis lépten-nyomon csináljuk. Egy kutatásból pedig az derült ki, hogy nem véletlenül pletykálkodunk, hanem azért, mert az jót tesz a személyiségünknek, és ezáltal a csoportra is pozitív hatással van.Ön már hallott róla, hogy mi történt tegnap? Szinte hihetetlen, erre aztán senki sem számított! Persze mi nem voltunk...
Címkék:
Ha kell, téglánként bontjuk le a gyerekek házait!
Egy 33 ezres város, Szekszárd tervezi épp, hogy hátat fordít 10 állami gondoskodás alatt élő gyermeknek, esélyt sem adva annak, hogy egy túlzsúfolt gyermekotthon helyett végre családiasabb lakásotthonba költözhessenek. Tolna után Szekszárdon is azt kérik, ne a településen vásároljanak erre a célra családi házat. A gyűlölethullámot a gyermekvédelem...
Címkék:
tudományos kutatásokat és az innovációt is megszállja a kormány
Október végén Kollár László Péter, az OTKA Bizottság elnöke szűkszavú közleményben jelentette be az OKTA honlapján, hogy egy törvénymódosítás következtében tevékenységük december 31-étől jogutóddal véget ér. Az OTKA programjait, a futó pályázatok ügyintézését és az új pályázati felhívás kezelését a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs...
Címkék:
Ha találkozik egy magyarral, adja ki magát románnak
Vajon még mindig a 2004-es népszavazás miatt vetik meg Erdélyben az “anyaországiakat”? Segít a tíz évvel ezelőtti dolgokon, hogy utólag a baloldal is hibának tartja a 23 millió románnal való ijesztgetést, és az MSZP Kolozsvárra jár vezekelni? Volt hatása, hogy 2010-ben a Fidesz hatalomra jutva első intézkedésével megadta a kettős állampolgárságot...
Az elmúlt huszonöt év tanulsága, hogy az egyenlőtlenségeket nem lehet egy határon túl fokozni, a lemaradókat fel kell zárkóztatni. Ez nemcsak gazdaságilag hatékony, hanem a nemzet fogalmának újraértelmezésével is párosulhat, és így új típusú baloldali szövetségépítést jelentene. Azaz a népet vissza kell emelni a nemzetbe – adott iránymutatást a...
Címkék:
Demográfia
Szerkesztette: Szabó Nelli
A demográfia az emberi populációdinamikával foglalkozó tudomány. Kiterjed a népesség méretére, szerkezetére és eloszlására, valamint a születések, halálozások, vándorlás és öregedés hatására történő változására. A demográfiai elemzés vonatkozhat a teljes társadalomra, vagy annak egyes – oktatási, nemzetiségi, vallási vagy etnikai szempontok...
Zeneszociológia
A zeneszociológia a művészetszociológia egyik ága, a művészetszociológia pedig a szociológia egyik tudományterülete. Theodor Adorno úgy fogalmazott, hogy a zeneszociológia nem más, mint „ismeretek a zenét hallgató egyének és a zene viszonyáról”. A zene olyan dolog, ami kapcsolatot tud létrehozni emberek és emberek között, sajátos befolyásolással...
Címkék:
Művészetszociológia
Művészetszociológia
  A szociológia az emberi eqyüttélést, az emberi viszonylatokat vizsgáló tudomány. A társadalmat, s a benne működő erőket, szemléleteket és konvenciókat analizálja. A művészettörténet egyik irányzata e kérdések alapján, e kérdések figyelembevételével kutatja a művészetet. Az esztétikum eredetét tehát nem a pszichikumban. az ösztönéletben vagv az...
Nevelésszociológia
szerkesztette: Szabó Nelli
Az a szakszociológia, amely a különböző társadalmi közösségeket szocializáció közben, mint a nevelés alanyait, ill. tárgyait vizsgálja. A nevelésszociológia fogalmának meghatározására nem alakult ki egységes vélemény sem tárgyát, sem föladatait illetően. Ezért nevelésszociológiáról - vagy az egyes részletkérdéseiről - szóló földolgozásokban a...
Nevelésszociológia II.
szerkesztette: Szabó Nelli
Alkalmazások : A modern szociológiai irányzatokat jellemezve  a funkcionalista, illetve a kritikai elemeiket emelhetjük ki. Alkalmazott kutatások.   A társadalomtudományok tervező-funkcionalista törekvései a második világháborút kísérő politikai átrendeződések talaján születtek. A német nácizmus, az olasz fasizmus, majd a japán militarizmus...
Amikor a tévé fontosabb, mint az evés
Esther Duflo az egyik legtehetségesebb fiatal közgazdász, aki forradalmian új megközelítéssel kezdte kutatni a szegénységet. Azt vallja, nincs általános megoldás a szegénységre, minden esetet külön kell megvizsgálni, majd egyedi megoldást találni rá. Metódusa mára szinte bevettnek számít a közgazdaságtanban, társaival globális hálózatot szervezett...
Címkék:
A rendszerváltás zsákutcája
A magyarokat a történelem szervilizmusra tanította. De ebből jövő sosem született – írja új könyvében Szalai Erzsébet. A szociológus, egyetemi tanár jövő héten mutatja be az "Autonómia vagy újkiszolgáltatottság" című kötetét. Megállapíthatjuk, hogy globális értelemben valójában nem, lokális értelemben azonban történt rendszerváltás. Globális...
A mélyszegénységből önerőből nem vezet út felfelé
A többség, a döntéshozók jelentős része is, már csak a szegénység tüneteit látja, ennek alapján ítélkezik, de az odavezető utat nem vizsgálja - mondja Czibere Ibolya szegénységkutató szociológus. Czibere Ibolya :A Debrecenben 1965-ben született egyetemi adjunktus a Debreceni Egyetemen szerzett szociológusi és szociálpolitikusi végzettséget, majd...
Címkék:
Fűvel a kemény mérgek ellen?
Nemrég egy általunk készített videóban és egy cikkben is körbejártuk a Pécset is sújtó „dizájnerdrog-járványt”. Szomorú végkövetkeztetésünk a problémával kapcsolatban az volt, hogy a drogok terjedése szinte meggátolhatatlan. Szemelyácz János addiktológus azonban elmondta, hogy a dizájner drogokat vissza lehetne szorítani úgy is, hogy ha más,...
Címkék:
A jómód jele: a krumpli és az üres gyerekszoba
A gyerektelen, aktív háztartások élnek ma legjobban Magyarországon, a kisdedek 40 százalékkal vetik vissza az életszínvonalat, a megyei jogú városokban a legkisebbek az egyenlőtlenségek, a krumpli pedig luxuscikk lett – tovább elemeztük a KSH háztartási monitor-jelentését. A főbb trendjeit, főleg az egyenlőtlenségek durva növekedését már ...
Roskad össze a középosztály
Kissé javultak a szegénységgel kapcsolatos adatok – állítja a KSH napokban közzétett jelentése, amellyel hozzáértők szerint komoly szakmai gondok vannak, mert igyekszik úgy tálalni az adatokat, mintha azokkal semmi baj nem lenne. Pedig akad, és elég elkeserítő kép rajzolódik ki. A napokban tette közzé a KSH a háztartások életszínvonalát feldolgozó...
Így taszítja nyomorba a falvakat a kormány
Az újságokból tudták meg a falusi polgármesterek, hogy 2015-től az önkormányzatok saját forrásból kell fizessék a helybéliek szociális segélyét. Az elszegényedett, állástalanságtól szenvedő kistelepülések vezetői elképzelni sem tudják, hogy miből. – Egyszer csak majd bezárjuk a hivatalt és az óvodát: a villanyt már le se kell kapcsolni, úgyis...
Butaság alapú bérrabszolga társadalmat épít Orbán (Dr. Erőss Gábor szociológus)Butaság alapú bérrabszolga társadalmat épít Orbán (Dr. Erőss Gábor szociológus)
A HírArénak nyilatkozott Erőss Gábor szociológus, aki elmondta, hogy a tudás alapú társadalom helyett, a hatalom érdekében épül ez az egészen borzalmas rémálom, ez az úgynevezett munka alapú társadalom, ami azt jelenti, hogy az alsó rétegeket közmunkára ítélik, és gyakorlatilag éhbérből kell megélniük, miközben a lakosságot megfosztják a...
Elhibázott emberkísérlet a közmunka
A kormány a közmunkát teszi a szociális ellátások középpontjává, ami hosszú távon többet árt, mint használ, és a gazdasági növekedést is visszafogja. Az MTA kutatója szerint emberkísérlet folyik, és nem igaz, hogy ezek az emberek menthetetlenek. Ha valódi esélyt kapnának, élnének vele. Nincs még egy ország, ahol olyan mértékű közmunka-program...
Télen több tízezer gyermek éhezik
Országszerte ételosztással, és több száz gyermeknek folyamatos étkezés biztosításával készül a télre a Magyar Református Szeretetszolgálat, mert a szegénységgel a gyermekéhezés is drámai méreteket ölt. Több tízezer kicsinek a téli szünet nem a karácsonyról, az ajándékokról, hanem az éhségről szól. Ha a gyerek kihagy egy ebédet vagy egy vacsorát,...
2015 – Fekete év, kétmillió embert temet el a kormány
Bort, búzát, békességet? Kicsit kevesebb szegénységet? Szavakban mindent. Csak a tényekkel van a baj – írja Ferge Zsuzsa. A szociológus szerint Magyarországon idén szeptemberben 7,6 millió 15 és 74 év közötti ember élt. Közülük 2,5 millió (800 ezer 18 éven aluli) szegénységben. Legföljebb negyedük lehet cigány. A szegény gyerekek fele falun él,...
Ferge: Közmunkával nem lehet kitörni a mélyszegénységből
A szociológus szerint a közfoglalkoztatás kényelmes a kormánynak, mert egyszerre fegyelmez, kis összegű segélyt ad, kordában tartja az embereket, miközben alig látszanak annak jelei, hogy valóságos munkahelyeket próbálnának létrehozni. Ferge Zsuzsa szerint nincs remény arra, hogy a közfoglalkoztatással ki lehessen kerülni a mélyszegénységből. A...
Döbbenetes adat jött: minden harmadik magyart fenyegeti a szegénység
Az Európai Unió lakosságának 24,5 százalékát fenyegeti a szegénység vagy a társadalomból való kirekesztettség. Magyarországon a lakosság 33,5 százaléka van veszélyben, csak négy európai országban rosszabb ennél a helyzet.Az Európai Unió lakosságának 24,5 százalékát, 2013-ban 122,6 millió embert fenyegetett a szegénység vagy a társadalomból való...
Címkék:
Ott van a patak, oszt igyatok
A közmunka-program a segélynél jobb, de szinte lehetetlenné teszi, hogy a részt vevők újra rendes, fizetett munkát keressenek, találjanak. Ez derül ki a Magyar Szegénységellenes Hálózat kutatásából, amely 2013-ban vizsgálta a közmunkások körülményeit. A nemrég megjelent tanulmány is alátámasztja: az elmúlt évek közmunka-programjai a...
Excel parancsfájlok felhasználása a statisztikai elemzésekben
Statisztikai segédanyag - Kehl Dániel - Dr.Sipos Béla
Előszó A valós méretű statisztikai modellek megoldása kézi számításokkal általában nem, vagy csak nehezen végezhető el, a számítógépes feldolgozás lehetősége azonban új utakat nyitott meg a statisztika tudományában is. Napjainkban a számolási igény – a személyi számítógépek megjelenése és elterjedése miatt – már nem jelent különösebb akadályt, a...
Címkék:
A csend ártalmasabb, mint a drog
Nem omlik össze a világ, ha a gyerek kipróbál valamilyen szert – ez a talán meglepő kijelentés is elhangzott Zacher Gábor közelmúltbeli veszprémi előadásán. A toxikológus szerint a lényeg, hogy sokat beszélgessünk a fiatalokkal.  Az igazán fontos döntéseket olyankor hozzák meg a fiatalok, amikor a szülő nincs mellettük. Az, hogy ilyen helyzetben...
Elszegényedünk
Az adatok azt mutatják, politikai irányvonalaktól függetlenül Magyarországon egyszerűen nincs arra igény, hogy megoldási lehetőségek kidolgozására nyitott legyen a döntéshozók köre. Pedig az október 17-e alkalmából megrendezett Szegénység Elleni Küzdelem Világnapján sokan vonultak utcára, hogy hallassák hangjukat az elszegényedő társadalmi...
Beszélgetés Kolosi Tamással és Szelényi Ivánnal
Társadalmi egyenlőtlenségek
2014. június 10. Részlet ( a teljes anyag letölthető PDF formátumban). K.I.: A második apropóját a mai délelőttnek az adja, hogy sok kutató összefogásával elkezdtünk egy kutatási projektet, melynek az egyik motiválója az volt, hogy mindenütt a világban, de a magyar szociológiában talán még erősebben az egyenlőtlenség, struktúrakutatások...
A jövő a modern rabszolgaság?
A messzi múltat idézi az a vízió, amellyel Orbán Viktor a „munkaalapú” társadalmat megvalósítani kívánja. A közmunkára és jórészt az alacsony képzettségű munkaerőre épülő elképzelés tömegeket taszít kiszolgáltatott helyzetbe, és egyfajta modern rabszolgaság kialakulását vetíti előre.  Megérne egy pszichológiai elemzést, vajon milyen tényezők...
Jobb, mint otthon - Dúll Andrea környezetpszichológus és Demetrovics Zsolt pszichológus-antropológus a "plázajelenségről"
A 2003-ban indult és tavaly publikált első, nagyobb magyarországi kutatás (Demetrovics Zsolt - Paksi Borbála - Dúll Andrea: Pláza, ifjúság, életmód, L'Harmattan, 2009) bizonyította, amit eddig is sejtettünk: ugyanazt a szerepet tölti be a pláza a fiatalság számára, amit régen a kultúrház vagy az ifjúsági park. A 14-16 évesek 17,6 százaléka, míg a...
Mikor a túlóra a kokain
Deviancia_Munkamánia - Demetrovics Zsolt,Borbély-Pecze Mariann
Egyre nehezebb lépést tartani a szaporodó munkahelyi követelményekkel, és alkalmazkodni a folyamatos túlhajszoltsághoz. A munkamániásnak viszont kielégülést okoz, ha jóval több mint nyolc órát tölt íróasztalához láncolva, és hogy csak a munkájának él. A munkafüggő nem korunkszuperhőse: munkahelyén és családi életében is hamar jelentkeznek a...
Drámai a gyermekszegénység Magyarországon
A német Bertelsmann Alapítvány ismét elkészítette az EU-országok társadalmi igazságosság indexét. Magyarország a lista végén szerepel. Különösen drámaiak a gyerekek életszínvonal-mutatói. Míg 2008-ban társadalmi kirekesztettséget a magyar gyerekek 34,1%-ának kellett elviselnie, addig ez a Fidesz kormányzása alatt 43%-ra romlott. Komoly anyagi...
Az ember csábítható
Hunyady György kutatásai alapján, már 2006-ban is úgy látta, hogy Magyarországon az elégedetlenség mértéke tarthatatlan. Előre lehetett látni a 2010-es földcsuszamlást. Ám az elégedetlenség 2012-ig nem csökkent. Akkor viszont megfordult a trend. A széttagolt, tehetetlennek látszó ellenzék nem ígért alternatívát. S „ha nincs remény, az emberek...
Címkék:
Ferge: Közmunkával nem lehet kitörni a mélyszegénységből
A szociológus szerint a közfoglalkoztatás kényelmes a kormánynak, mert egyszerre fegyelmez, kis összegű segélyt ad, kordában tartja az embereket, miközben alig látszanak annak jelei, hogy valóságos munkahelyeket próbálnának létrehozni. Ferge Zsuzsa szerint nincs remény arra, hogy a közfoglalkoztatással ki lehessen kerülni a mélyszegénységből. A...
Ez tulajdonképpen az élő halál - mondja Ferge Zsuzsa
Soltész Miklós kereszténydemokrata szociális államtitkár szerint nincs szükség a Gyermekszegénység Elleni Programirodára (GYEP), amit különben is papírból dolgozó liberálisok működtettek, Balog Zoltán felzárkózásért felelős államtitkár viszont azt mondja, hogy a program, emberestül, mindenestül, csak átkerül a Wekerle Alapkezelőhöz. És mi az...
Jó ember az uzsorás, csak ne legyen dögös
Néhány hónap múlva egy falusi uzsorás csapdájában, esetleg Angliában élhetnek majd azok a miskolci cigányok, akiket most kezdtek el kitelepíteni a városból. A borsodi falvakban a cigányok között is megszűnőben a szolidaritás, „itt már nincs testvér” – mondják. Minimum 50 százalék a kamat, az uzsorást mégis jó embernek tartják, aki legalább okos,...
Így szakad szét az ország: hatalmas különbségek a fizetések között
Az országos (bevallott) átlagjövedelem 171 ezer forint, ehhez képest Budapesten 229 ezret visz haza az átlagos adófizető, míg Szabolcsban csak 132 ezret - a különbség majdnem 100 ezer forint bruttóban. Az adózók harmada legfeljebb minimálbért visz haza. Tavaly is Budapesten volt a legmagasabb a magánszemélyek által bevallott átlagjövedelem, 228...
Címkék:
A drogostól és az iszákostól a bűnözőknél is jobban félünk
Lehet, hogy nemsokára csak Nemzeti Italboltban árulhatnak bizonyos piákat. Ez egészségügyi szempontból nem feltétlenül rossz ötlet, csak önmagában, meg az otthoni pálinkafőzés támogatása mellett nagyon keveset ér. A drogpolitikában végképp tévúton jár Magyarország.nTöbbet árt az állam, mintha semmit sem csinálna.Demetrovics Zsolttal, az ELTE...
"Mi mit tettünk azért, hogy ez az ország ilyen lett?" - Kiss Tibor Noé interjú
Kiss Tibor Noé új regénye a mélyszegénységről szól. Az Aludnod kellene a perspektíva nélküli embereket hozza közelebb az olvasóhoz, és azt az elzárt világot, melyből a kitörési lehetőség szinte lehetetlen. Kiss Inkognitó című regényével került be a köztudatba 2010-ben, melyben saját példáján keresztül mutatta be a transzneműek kirekesztettségét, a...
Nemzetközi kutatás: csak Bulgáriában rosszabb a gyerekeknek, mint itt
A társadalmi igazságosság szempontjából vizsgálta az uniós tagállamokat a Bertelsmann Alapítvány. Magyarországgal kapcsolatban kiemelték, hogy "aggasztóan negatív trendek" érvényesülnek. A gyerekek és fiatalkorúak 43 százalékát fenyegeti a szegénység és a társadalmi kirekesztés, és minden harmadik gyerek súlyos anyagi nélkülözés közepette él. ...
Pszichiátriai betegek a szegregátumokban
A mélyszegénységben élők amúgy is nehéz élethelyzetét csak tovább nehezíti, ha pszichiátriai kezelés alatt álló van a családban. Ahol gyerek is van, ott még borzasztóbb a helyzet. A kis helyre szoruló népes család, a szegénységből adódó konfliktushelyzetek az épeket is próbatétel elé állítják, hát még azt, akinek betegsége miatt különösen stabil,...
Ha két fröccs 600, akkor egy fröccs mennyi?
Nem tudják beosztani a kosztpénzt, belebonyolódnak a hivatalos levelekbe, de ha a szomszéd írásban kéri meg őket, hogy etessék a macskát, akkor sem értik, mit kell tenniük. Magyarországon minden negyedik-ötödik ember funkcionális analfabéta: alig tud olvasni, nehezen ért meg egy összefüggő szöveget, és gondot okoz neki az összeadás. A problémáikat...
Jó ember az uzsorás, csak ne legyen dögös
Néhány hónap múlva egy falusi uzsorás csapdájában, esetleg Angliában élnek majd  azok a miskolci cigányok, akiket most kezdtek el kitelepíteni a városból. A borsodi falvakban a cigányok között is megszűnőben a szolidaritás, „itt már nincs testvér” – mondják. Minimum 50 százalék a kamat, az uzsorást mégis jó embernek tartják, aki legalább okos, és...
Címkék:
Kamionos attitűd a munkáltatók szerint
"Kamionos szociológia" - Szabó Nelli_2014
A múlt évben megkérdeztük a nemzetközi gépkocsivezetőket a magyar vállalkozók, munkaadók fizetési szokásairól . Most lehetőséget adtunk a munkáltatóknak, hogy ők is elmondják véleményüket, tapasztalataikat. A kérdőív és elemzés Juhász Attila,a  http://www.camiondriver.hu/ oldal tulajdonosának felkérésére készült. Több fórumon próbáltuk a...
Hallott már a Dzsumbujról? Ma bontják a gettó utolsó épületét
Az elszegényedett, többnyire kilátástalan családoknak otthont adó Illatos úti épületegyüttes felszámolása 2005-ben kezdődött, eredetileg 2015-re jósolták a végét. A kitelepítések több botrányos fejezettel jártak, de akik csereingatlant kaptak, azok többsége elégedett volt új helyzetével. A kiköltöztetett családok sorsának követése viszont csak...
Címkék:
Mit lát a pszichológus a Facebookon?
Önimádatot, önámítást, önértékelési zavart is megmutatnak a posztok. Ha valaki rabbá válik, nem a közösségi oldal a hibás, az csak megmutatja, valami baj van a lélekkel. Magyarországon már 4 millió 800 ezren használják a Facebookot. Az okostelefonok terjedésével nőtt a közösségi oldalon eltöltött idő is. Egy felmérés szerint még éttermekben is...
Vendégkommentár: Falak épülnek
Augusztus 20-én jelentette az MTI, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium olyan bizottságot hozott létre, amely előkészíti egy év alatt a szakiskolák átvételét a KLIK-től - amit sejthetően a szakközépiskolák fognak követni. A Bizottságban csak gazdasági szereplők vannak, a Kamara, a tárca, meg annak egy új háttérintézménye. Így, elkülönítve, már a...
Címkék:
Ki állítja le a diákok közötti szexuális zaklatást az iskolában?
Pontos adatok nincsenek, de a kortársak közötti szexuális zaklatás valamilyen mértékben valószínűleg mindennapos a (kis)kamaszok között. Nehéz persze eldönteni, mi számít annak: a durva viccektől a lányok fogdosásáig és a durvább esetekig széles a skála. A pedagógusok sokszor eszköztelennek érzik magukat, és inkább, ha tehetik, hárítják,...
Függések és választások
„A családi háttér sok mindent eldönt. Meggyőződésem, hogy minden addikciós probléma mögött kimutatható a családi működés valamilyen zavara” – nyilatkozta magazinunknak Demetrovics Zsolt, az ELTE professzora, akit Bárdos György ajánlott figyelmünkbe. A pszichológus szerint hazánkban az alkoholfüggőség nagyobb arányú, mint a világ nagy részén, de a...
Demetrovics Zsolt: Lássuk be, nem tudjuk megszüntetni a drogproblémát
Demetrovics Zsolt pszichológust, a Droghasználat Magyarország táncos szórakozóhelyein című tanulmány szerzőjét elsősorban a különböző tudatmódosító szerek kockázatairól faggatták a Csevegőszobában. Elmondta, milyen tényezők befolyásolják a legalitás kérdését, de jutott ideje arra is, hogy eloszlasson néhány téveszmét, továbbá kifejtse, mit gondol...
Hankiss Elemér: Mintha újra egy zátony felé sodródnánk
A magyar társadalom vezérei az elmúlt huszonöt évben az országot inkább rombolták, mint építették – állítja Hankiss Elemér, majd hozzáteszi: azért, ami a jólétet illeti, még így is a világ első 15-20 százalékában vagyunk. Befejezetlen ember című új kötete apropóján beszéltünk az író-szociológussal a Zuckerberg-galaxisról, a fogyasztói társadalom...
Ezek a legszegényebb és leggazdagabb járások Magyarországon
A rendszerváltozást követő társadalmi és gazdasági folyamatok mára teljesen átformálták hazánkat. Magyarország sok szempontból két részre szakadt: egy fejlett, az EU fejlettebb területeihez minden téren egyre inkább kötődő és ahhoz gazdaságilag és társadalmilag is felzárkózó térségre, mely a fővárost és környékét valamint az ország északnyugati...
„Jó bornak nem kell cégér” - Fluktuáció: munkaerő elvándorlás
"Kamionos szociológia" - Szabó Nelli_2014
Közel fél éve tart a keresgélés, megfigyelés, információgyűjtés a nemzetközi gépkocsivezetőket alkalmazó cégek körében. Felvetődött egy olvasói kérés is, miszerint hozzunk létre egy 10-es listát a legjobb illetve a legrosszabb munkáltatók rangsorolásával. Ez a lista nyilván nem lenne objektív.  Minden ember más és  mást vár el a munkáltatótól,...
Címkék:
Tábori Zoltán: Cigány rulett
A 2008-2009-es romagyilkosságok az egész országot foglalkoztatták és foglalkoztatják mind a mai napig. Tábori Zoltán (író, műfordító, szociológus, hadtörténész) most megjelent szociográfiája tíz szépirodalmi igényű riportot tartalmaz, melyek a gyilkosságok színhelyein készültek: Tábori a Mozgó Világ újságírójaként kereste fel újra és újra az...
A kukás vagy a favágó keres jobban?
Rendkívül nagy eltérések vannak a szabadtéren végzett munkák közötti fizetésekben, az alábbiakban 71 szakmának a bérezését hasonlították össze. Bruttó, legális kereseteket láthatnak majd, tehát ezekből lejönnek még az adók és járulékok. Zárt iroda, légkondi, légszomj, állandó hangzavar - a nyár folyamán valószínűleg sok mindenkinek eszébe jut,...
Címkék:
Adagtól adagig lézengenek a narkósok a Józsefvárosban
Kritikus a helyzet, százezer használt tű kint hever az utcákon. Soha nem volt indokoltabb a kábítószeres tűcsere programok működtetése, most először mégis be kell zárni az egyiket. Sokan katasztrófától tartanak, és alig mernek nyilatkozni. A falakon alig maradt meg emléknek egy két vakolatfolt, lelazult rácsok mögött törött ablakok, itt-ott...
Nálunk él a legtöbb szegény
Társadalmi egyenlőtlenségekben már felzárkóztunk az EU-átlaghoz, de a növekvő különbségeknél nagyobb baj, hogy az egyre lejjebb csúszó alsó réteg nálunk nemzetközi összehasonlításban is óriási. Róluk egyik kormánynak sem volt érdemi elképzelése, a felzárkózási esélyeket pedig a mostani oktatáspolitika csak tovább rontja – hangzott el az MTA...
"Minden hülye az utcán van"
Meddig lehet bírni a tudatot, hogy bármelyik pillanatban kitehetnek a "lakásból"? Az erdőlakó hajléktalanokat már hónapok, sőt évek óta ezzel fenyegetik. Pedig ők azok, akik nem hagyják el magukat, tisztán élnek, és ha lenne munka, dolgoznának is. Egy-két szervezet minimális támogatásán kívül senki nem foglalkozik velük, törvényt is csak az...
A fiataljaink nagyon el vannak tévedve
A gimnáziumi és szakközépiskolai tanulók java része a munkába állást egyből közép-, vagy felsővezetői pozícióban kezdené, nettó 150 ezer forint alatt jó részük a kisujját sem mozdítaná, sokuk 300 ezer forint nettót akar kezdő fizetésnek. Szinte mindegyikük szeretne továbbtanulni, a legtöbben a gazdasági és pénzügyi pályát tartják vonzónak, annak...
Öngyilkos gyermekek: ki a hibás?
Sorra halljuk a híreket olyan tragédiákról, amelyekben az iskolai vagy internetes zaklatás áldozatai az öngyilkosságba menekülnek a megaláztatások elől. A pszichológus szerint a legtöbb esetben egy kis odafigyeléssel megelőzhetőek lennének ezek az esetek. Osztálytársai videóra vették, ahogyan a mosdóban maszturbál, majd a felvétel terjesztésével...
Pletykálni nem bűn, sőt hasznos – állítják szakemberek
Rendszerint elítéljük és rossz szemmel nézzük a pletykásokat, miközben a legtöbben mégis élvezettel hallgatják a közös ismerősökről szóló történeteket. Pszichológusok szerint azonban a pletyka egyáltalán nem bűnös szenvedély, sőt még segíthet is. A pletykálkodókat általában mindig negatívan ítéljük meg, holott ha valaki jól használja ezt az "...
Címkék:
A függőség inkább biológiai, mint lelki eredetű betegség az új kutatások szerint
Az új kutatások a függőséget inkább biológiai eredetű kórképnek, és kevésbé pszichés-szociális zavarnak tartják. Az Amerikai Addiktológiai Társaság új meghatározása szerint az addikció krónikus agyi rendellenesség, amelyben egyes agyterületek markánsan megváltoznak. Mit tudnak ma az idegtudományok a függőség kialakulásáról? Újradefiniálta a...
„Féltem, hogy elárul a szagom” – Budapest alulról nézve
Nap mint nap látjuk, de nem gondoljuk, hogy hajléktalan emberek otthonában járunk. A szellőzőnyílás kályha, a koszos szökőkút mosdó, a közvécé pedig lakás. Kevesen tudják, hogy fedél nélküliként sokszor drágább az élet. Az otthontalanok helyzetét pedig tovább nehezíti, hogy számos közterületről kitiltották őket, bujkálniuk kell, így a szociális...
Több pénzt kapnak a férfiak ugyanazért a munkáért
Szociológia_megszólalás (BLIKK napilap) - Szabó Nelli_2014
Magyarország — Minden területen hatalmas a különbség a férfiak és a nők átlagkeresete között – derült ki az Educatio felméréséből. A kutatás szerint összességében, ha minden területet számba vesznek, akkor 50 ezer forinttal keresnek többet a férfiak, mint a nők. A szakadék ráadásul évről évre nő: 2011-ben még csak 40 ezer forintos különbség volt...
Több pénzt kapnak a férfiak ugyanazért a munkáért
Magyarország — Minden területen hatalmas a különbség a férfiak és a nők átlagkeresete között – derült ki az Educatio felméréséből. A kutatás szerint összességében, ha minden területet számba vesznek, akkor 50 ezer forinttal keresnek többet a férfiak, mint a nők. A szakadék ráadásul évről évre nő: 2011-ben még csak 40 ezer forintos különbség volt...
Máté Gábor: Droghoz az nyúl, akinek fájdalma van
Deviancia_drogfüggők - Máté Gábor
"A függés az függés. A tárgy változik, de a lényeg, nemcsak érzelmileg, még biokémiailag is azonos" - állítja a neves tudós, vancouveri kórház orvosa, Dr. Máté Gábor, aki a függőségeket kutatja, illetve most A sóvárgás démona címmel írt könyvet. Miért kezdett el foglalkozni drogfüggőkkel? A honlapján egy belső hang sugallatát említi. Az orvosi...
„Csak Pesten csókolom meg nyíltan a párom” – vidéken, melegként
Ha Budapestre jönnek, megfogják egymás kezét az utcán, a városban, ahol élnek, titokban karolják át egymást, a szülőhelyükön a családra való tekintettel egyáltalán nem vallják be másságukat – vagyis a földrajzi hely dönti el, mennyire nyíltan élhet egy meleg pár. Kivétel nélkül ugyanarról meséltek: vidéken sokkal nehezebb dolguk van a...
Szelényi Iván: Posztszocialista kapitalizmusok
Szelényi Iván, Füzér Katalin
PTE BTK TMI Település és Társadalom Kutatóközpont 2014. június 5. Szelényi Iván: Posztszocialista kapitalizmusok   Az előadás előtt Füzér Katalin köszöntötte a meghívottat, aki pont 40 évnyi „ideiglenes külföldi állomásozás” után a napokban települt vissza Magyarországra. A magát mindvégig magyar szociológusként meghatározó Szelényi Iván 1975...
ENSZ jelentés: A második világháború óta nem volt ennyi menekült
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, ma, a Menekültek Világnapján publikálta 2013-as jelentését arról, hogy viágszerte hányan kényszerülnek politikai konfliktusok miatt elhagyni otthonukat, és milyen életkörülményeik közé kényszerülnek. A jelentés megállapításai elszomorítóak: a menekültek és belső menekültek száma idén átlépte az 50 milliótt....
„Kannás borra gyűjtök, mert szőlőérzékeny vagyok” – a fővárosi nyomor testközelből
Pőcze Flóra 2009-ben kiköltözött a Moszkva téri hajléktalanok közé. A téren szerzett élményeit és kutatási eredményeit a második kiadásban most megjelent, A Moszkva tér gyermekei című könyvében osztotta meg az olvasókkal. Tényleg minden hajléktalan önhibájából került az utcára és alkoholista? Melyek a legjobb kéregető dumák? Hogy vágódhat be a...
Szociológia - Fogalomtár
Fogalomtár - Szerkesztette: Szabó Nelli
SZOCIOLÓGIA A szociológia (a latin socius, azaz „társ”, „társaság”; valamint a görög λόγος, logosz, azaz „-tudás”, „-tudomány” szavakból) a társadalmi élet összetevői, az egyének, csoportok, szervezetek, intézmények (család, iskola, egyház, állam stb.) életének, működésének törvényszerűségeit, szabályait és folyamatait vizsgáló elméleti és...
Mikortól tekinthető valaki alkoholistának?- Beszélgetés Dr. Zacher Gábor toxikológussal
Deviancia_Alkoholizmus - Dr.Zacher Gábor
2014. június 12., 11:49 A politikusok, hatóságok a dohányzással és “ártalmaival” vannak elfoglalva, pedig az igazi probléma az alkoholfogyasztással van, mely utolsó pillanatig a család rejtett titka marad. Addig a pillanatig, amikor már visszafordíthatatlan erkölcsi, egészségbeli károsodás történik… Napi két sör még nem alkoholizmus? Mit tehet a...
“Az egész almásláda rohad” – Korrupció a csúcson
Miután Áder János államfő kinevezte a minisztereket, megalakult a harmadik Orbán-kormány. Ebből az alkalomból közöljük Jancsics Dávid korrupciókutató írását a hálózatos rendszerszintű korrupció elmúlt évekbeli kifejlődéséről, és hogy mindez miképp téríti el az állam intézményeit a normális működéstől. Profi szervezés, minimális lebukási esély,...
Címkék:
Ősztől megszűnhet a Kék Pont Alapítvány nyolcadik kerületi tűcsereprogramja, aminek hiányában monitorozhatatlanná válhat a HIV-, illetve AIDS-veszély is. Pedig nemrégiben – 2006 óta először – pozitív leletet találtak az alapítvány HIV-kampányszűrésén. Nyolc év óta először HIV pozitív leletet találtak a Kék Pont Alapítvány és az Országos...
Címkék:
Bárhonnan is nézzük, itt nagy szegénység van
Nyolcvanhétezerötszáz forint. Ennyi lenne az az összeg, amire egy szerény életvitelhez – létminimum – ma szüksége van egy főnek a statisztikai hivatal szerint. Szakértők szerint hivatalosan több millió ember él ez alatt a szint alatt, a helyzet ráadásul 2009 óta folyamatosan romlik, a kormány pedig elengedte a legelesettebbek kezét. Probléma...
2,7 évvel tovább élhetnek a magyarok, de ötből egy beteg
Az utóbbi évtizedben 2,7 évvel javultak a magyarok életkilátásai, hasonló mértékben, mint az Európai Unióban. A gyermekek egészségi állapota romlik, sokan küzdenek tartós egészségi problémával, a magyar egészségügyi rendszer leterheltsége évről évre nő - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentéséből. A szerdán az...
Két felnőtt és két gyerek havi 253 ezerből él meg
A KSH adatai szerint tavaly átlagosan két százalékkal nőtt a létminimum összege Magyarországon. A létminimum havi értéke 87 510 forint volt egy egyszemélyes háztartásban 2013-ban Magyarországon, ez 1,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A létminimum az az összeg, amely biztosítja a magánháztartásokban élők számára a folyamatos életvitellel...
Csak kibírni hó végéig... - Somogyban tizenötezer gyermek éhezhet
Egy friss felmérés szerint Magyarországon a 15 évesnél fiatalabb gyerekek 40,9 százaléka érintett a társadalmi kirekesztettségben családjának szegénysége miatt. Somogyban a Drávamente, Kadarkút és Lengyeltóti környékén rengeteg a mélyszegénységben élő család, ahol napi 80-100 forint jut élelemre.  Hétfőnként láthatóan jobban fogy az ebéd a menzán...
A terhesség ragályos, és erről a Facebook tehet
Előfordult már önnel, hogy iskolai évfolyamtársai közül egy adott időszakban nagyon sok hölgy lett terhes, amit a közösségi oldalakon sem titkoltak. Egy friss kutatás szerint ez nem véletlen egybeesés. Az American Sociological Review szaklapban egy furcsa, de logikus szociológiai felismerésről cikkeznek a terhesség kapcsán, amely mint kiderült,...
Megdöbbentő: éhezik a magyar gyerekek fele
A Gallup közvélemény-kutató OECD-tagországokat érintő kutatása szerint szerint a szervezet tagjai körében növekszik azon emberek aránya, akik nem tudnak megfelelő mennyiségű élelmiszert vásárolni családjuknak. Az arány Magyarországon igencsak elkeserítő: a gyerekkel rendelkező családok körében majdnem felével fordult már elő az elmúlt egy évben,...
Habermas: Ne csak a támogatások miatt akarjon egy tagállam bent lenni az EU
Egy liberális demokráciához elengedhetetlen a demokratikus nyilvánosság megléte, a demokratikus vita kultúrája. Ebben pedig az értelmiségnek kulcsszerepe van, a sajtónak pedig abban, hogy az álláspontok sokszínűségének teret adjon. Ha egy országban ez nincs meg, akkor az nem nevezhető liberális demokráciának, és nincs helye az Európai Unióban –...
Habermas: Magyarország távolabb került Európától
A szorosabb uniós együttműködés és egy európai alkotmány megalkotásának szükségességéről, valamint ennek korlátairól beszélt Jürgen Habermas az ELTE-n. A neves német filozófus úgy érzi, Magyarország mára sokkal távolabb került Európától, mint 1989-ben. Az ELTE Jogi Karon nyitotta magyarországi látogatását Európa, Magyarország és egy nemzetek...
Emberkísérleteket végeznek a pesti drogosokon
A piacot elárasztó legújabb „dizájnerdrogokat" a hagyományos tesztek nem mutatják ki, összetételük pedig legtöbbször még a dílerek előtt sem ismert. Senki nem tudja, mit tolnak majd a drogosok idén nyáron. Egyre több a nyilvános helyen, nyílt utcán önmagukból és ruhájukból kivetkőző ámokfutókról szóló hír a magyar sajtóban. Ilyen volt a...
Címkék:
Magyarország a béke szigetének tűnik, de egyáltalán nem az
Több mint 20 éve nem látott foglalkoztatottság, 2008 óta nem látott alacsony munkanélküliségi ráta. A számok alapján úgy tűnik, a magyar munkaerőpiac kezd magára találni a válság után, sőt fordulat történt – legalábbis a kormány értelmezése szerint. Ez azonban csak a nagyon törékeny látszat. A komoly növekmény mögött ugyanis jószerivel semmilyen...
„Haveri találkozó, némi szexeléssel” – durva tabló a mai kamaszokról
Kiüresedett szex, pusztító alkohol- és drogfogyasztás, unalom, boldogtalanság – rendkívül aggasztó képet fest a mai kamaszok szokásairól, életviteléről, mentális egészségéről egy nemrég megjelent riportkönyv. Noha a kötet nem tudományos mű, s nem reprezentatív kutatásra épül, a tinikre leselkedő veszélyekről sok minden kiderül. „Jó ideig nem éltem...
„Hogyan gyógyuljon, akinek enni sincs pénze?”
Közel három éve nem kap semmilyen járadékot, kiesett a szociális ellátórendszerből egy rászoruló, rákos beteg asszony: korábbi rokkantellátása megszűnt, a 2011-es törvénymódosítások miatt újfajta juttatásra nem jogosult. Méltányosságból a 2012-től létező új tb-rendszerben már nem lehet járadékot kapni, több évtizedes munkaviszonya alapján pedig...
„A család kurvája lettem, amikor rajtakaptak apámmal”
Egy kis társaság egy kis könyvesboltban mutatta a megerőszakolt, zaklatott gyerekeket segítő honlapját. A sajtó megrohamozta az eseményt, a részt vevőket másfél óráig nem engedték. Nem véletlen: nagyon ritka, hogy a gyerekkori szexuális abúzusról beszél bárki – nem csak nyilvánosan, hanem általában. Pedig a durva becslések szerint minden harmadik...
drogosok
Deviancia - Demetrovics Zsolt, Balázs Hedvig
Bevezetés A drogfogyasztásra általában mint betegségre, egészségügyi, családi és társadalmi problémára hivatkozunk. Ez valóban így is van, hiszen a különböző legális vagy illegális szerek használata igen sok testi és lelki egészségügyi problémát vet fel, s hasonlóképp ártalmas hatást fejthet ki a droghasználó családi és egyéb társas kapcsolataira...
Rejtély, hogy találtak külföldön 600 ezer magyart
Nagyjából 600 ezer magyar dolgozhat külföldön egy újabb becslés szerint. Az újabb szenzációs szám köré azonban megannyi kérdőjelet tehetünk. Lehetetlen ugyanis eldönteni, mekkora a tényleges szám, és ha mégis, akkor az a tartósan külföldön dolgozókra vagy az ingázókra, vagy mindkettőre vonatkozik. Egy friss becslés szerint akár 600 ezer magyar is...
izenhárom évvel több jut a gazdagoknak, mint a szegényeknek
Tizenhárom évvel, vagyis majd fél emberöltővel hosszabb életre számíthat az a harmincéves magyar férfi, aki felsőfokú végzettséggel és jó állással rendelkezik, mint alacsony iskolai végzettségű kortársa. A nőknél 5,4 esztendőnyi ez a különbség – derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kétszáz oldalas friss tanulmányából...
"Akinek az életét rosszabbá teszi a testedzés"
A viselkedési függőségek között új jelenségnek számít a testedzés-dependencia, amiről nemrégiben itthon is reprezentatív felmérés készült. Az addiktológia alapjai című szakkönyvsorozat szerkesztőjével a káros mértékű sportolásról, az edzésbe menekülésről, a monotonitás kereséséről és megküzdési kísérletekről beszélgettünk. Magyar Narancs: Hogyan...
Szegénység a társadalomelméletben – szegények a társadalomban
Jegyzet - Spéder Zsolt
Spéder Zsolt Szegénység a társadalomelméletben – szegények a társadalomban Szegénység a rétegződés- és struktúrakutatásban A két klasszikus iskola: a funkcionalizmus és a konfliktuselmélet A társadalomszerkezet többdimenziós megközelítései: Geiger, Lenski, Townsend, Kolosiék A „szegénység kultúrája” – egy miliőképzés Oscar Lewis – a ’szegénység...
Életveszélyes drog jelent meg, tíz fiatalt vittek kórházba
Tíz fiatalt szállítottak kórházba egy hónap leforgása alatt egy újonnan megjelent kínai kábítószer fogyasztása után. A szintetikus kannabisz fehér por formájában kapható és életveszélyes. (Az MTI tudósítása korábban 80 kórházba szállított fiatalról szólt, ezt helyesbítették.) Új, az egészségre rendkívül káros és elsősorban a fiatalok körében...
Címkék:
Már egy joint is függővé tehet?
Rövid út az agressziótól a „mindenfajta drogliberalizáció katasztrofális következményeiig” A Budai Polgár friss számában találkoztunk egy konferencia-beszámolóval, melynek apropóját a családon belüli és a társadalmi szinten megjelenő agresszió nyújtotta. Az egyik előadást tartó egyetemi docens megdöbbentő, ám általunk mindeddig ismeretlen...
Így telnek a nyugdíjasévek a börtönben
Egy idős rabló, egy nyugdíjas betörő és egy 68 éves gyilkos mesélt arról, milyen az öregkor a rácsok mögött. Megöregedni sosem könnyű. Börtönben lenni sem. Úgy tűnik, akiknek a kettő egyszerre sikerül, nagyon megszenvedik. A magyar börtönök ugyanis eléggé túlzsúfoltak (bár tavaly 159 új férőhely készült el és a következő évekre tervben van csaknem...
Szex, drogok, diktatúra
Máktea, Codeine, morfium, szipuzás, anyagozás, avagy olvasson arról, mivel repültek a szocializmusban! Hétköznapok nyomában Április 28-án mutatták be a Muzikum Klubban a Repülök a gyógyszerrel – A kábítószerezés története a szocialista Magyarországon című könyvet, amely a diktatúra és a drogozás viszonyát vizsgálja, személyes visszaemlékezések,...
„Hát, a kaján spórolunk. Majd éhen döglünk”
Nagyjából az eddigi létszám 15 százalékával folytatódhatott a közmunkaprogram a Szeged melletti Kübekházán. A családok számára csőd, az önkormányzat számára lehetetlen feladat a maradók kiválasztása és a továbbfoglalkoztatásukhoz szükséges önerő előteremtése. A téli közfoglalkoztatási program visszavágásának következményeit már a kormány is...
Heroikus küzdelem egy falu életben tartásáért
Gyulajról, az ezerlelkes Tolna megyei településről – amelyet a környéken „elcigányosodott”faluként emlegetnek – már sokan lemondtak. A közmunkaprogramnak köszönhetően a helyiek azonban már munkába mennek, nem segélyért állnak sorba. A polgármester pedig már arra készül, hogyan tud saját lábára állni a falu, ha kevesebb lesz a pénz a...
Címkék:
Minimum 200 ezer közmunkást akar látni mindig a kormány
Az év végéig havi átlagban 200 ezer fős közfoglalkoztatásról határozott a kormány. Az év végéig havi átlagban 200 ezer ember napi 8 órás közfoglalkoztatását kell biztosítani a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat szerint. A közfoglalkoztatásért felelős miniszter (a belügyminiszter) jelentése szerint jelenleg is...
Címkék:
Elkapta a férfi a nőt, aztán behúzta a bokorba
Budapesten járt a Szerelempatak című dokumentumfilm két szereplője, Jula néni és Veronka néni. Érzik a sikert, örülnek neki, és büszkék rá. Most már szinte küldetésüknek tekintik, hogy felvilágosítsák az embereket arról, milyen volt a szexuális élete egy székely parasztasszonynak a huszadik század közepén. Nehéz ma már tabukat döntögetni, ha...
Címkék:
Nyugdíjasként majd felkopik az állunk
Mindennapi szokásaink átalakulása mellett az életszínvonalunk változására is számítunk nyugdíjas éveinkben. A KSH adatai szerint nyugdíjasként több időnk jut alvásra és pihenésre, illetve sokat tévézünk és internetezünk majd. Ugyanakkor – a Generali Biztosító reprezentatív kutatása szerint – a várható bevételcsökkenés miatt a legtöbb ember úgy...
Címkék:
TÁRKI: Választások után...
A TÁRKI áprilisban a pár hete lezajlott parlamenti választások utáni kutatásában a megszokott pártpreferencia-vizsgálat helyett visszatekintő kérdésekkel vizsgálta az eredményeket. Ez alapján a megkérdezettek a választások után egy-két héttel a valóságosnál nagyobb arányban emlékeznek arra, hogy részt vettek a választásokon. Ami a választott...
Címkék:
Szilágyi Ákos: „Tényleg a szakadék felé rohanunk”
A politikavallás stádiumai Friderikusz Sándor: – Legutóbb szombaton a Hősök terét látva ismét tanúi voltunk annak a sajátosan magyar tömegjelenségnek, amelyet Szilágyi Ákos, ma esti esztéta-esszéista vendégünk népszabadságbeli írásában politikai könyörgőzarándoklatnak nevezett a hatalomért és egy párt hatalmon maradásért, és az új politikavallás...
És akkor jön az e-könyv, és megmenti a világot
Miközben egyre kevesebben és egyre kevesebbet olvasnak könyvet, a digitális világban nő a szöveges tartalomfogyasztás. A Magyar Telekom által szervezett kerekasztal-beszélgetésen arra jutottak a résztvetők: az ellentmondást az e-könyvpiac oldhatja fel. Az elmúlt évtizedekben drasztikusan csökkent Magyarországon a könyvolvasók száma és a könyvek...
A többségnek elege van- MÉG FÉL A NÉP
A Népszabadság kérdésére, hogy miért fogják jó eséllyel újraválasztani a kormányt, Ferge Zsuzsa és Bass László úgy válaszolt, azért, mert az új demagógiának sikerült az emberekkel elhitetnie azt, aminek az ellenkezőjét tapasztalják. Ami van, azt már megszokták, és a bizonytalanságtól jobban tartanak, mint „a jelen gonosztól”. A Hamlet-idézetet én...
Ferge: A kormány elfeledkezett 3 millió emberről
Ferge Zsuzsa szociológus szerint a Fidesz második kormányzati ciklusa alatt, ha minimálisan is, de javultak az életszínvonalunkat befolyásoló bizonyos mutatók, például nőtt a foglalkoztatottság és csökkent az infláció, viszont erőteljesen nőttek a társadalmi egyenlőtlenségek: mintha a kormány elfeledkezett volna a legalul lévő három millió...
A legkevesebbet a humán-egészségügyi, szociális ellátásban dolgozók keresték
 Az átlagkeresetek 1,3 százalékkal nőttek az idén január-februárban a nemzetgazdaságban az egy évvel korábbihoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül 6,4 százalékos volt a növekedés, a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete elérte a 226 600 forintot - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.     A...
Címkék:
Kábulatban: a fiatalok mindent elszívnak, amit csak tudnak
Megállíthatatlanul jönnek a dizájner drogok, de a kaposvári fiatalok általában még a hagyományos kábítószerekhez ragaszkodnak, vagy még nem tudják kimutatni a szervezetükből az új anyagokat. Új pszichoaktív szereket foglaltak le a rendőrök a hétvégén marcali fiataloktól egy közúti ellenőrzésen. Kéthely és Somogyszentpál között állították meg az...
Sokkal rosszabb a nők helyzete a munkában
Kevesebb nő dolgozik a hazai magánszférában mint férfi, a felsővezetőknek például alig 22 százaléka nő. Bár összességében a nők száma valamelyest nőtt a munkaerőpiacon, a fizetéseik jobban elmaradnak a férfiakétól, mint egy évvel ezelőtt. A magyarországi magánszférában foglalkoztatott munkavállalók alig 46,5 százaléka nő, míg ez a szám három évvel...
Címkék:
Ha Ceausescu élne, nyerne Romániában
A kommunizmus iránti nosztalgiát vizsgálták Romániában, melynek eredményeképp a válaszadók 69 százaléka mondta azt, hogy az emberek ma is megválasztanák Ceausescut államfőnek. Megnyerné az államfőválasztást Romániában Nicolae Ceausescu, a huszonöt éve kivégzett kommunista diktátor, ha indulhatna a novemberi voksoláson - közölte pénteken a...
Címkék:
Nőellenesek a babamentő inkubátorok
Az Európai Unió Daphne programjának jelentése szerint gyerek- és nőellenesek a kórházak elé kitett inkubátorok, gyerekdobozok, amelyeket Magyarországon is alkalmaznak - írja a Népszabadság. Herczog Mária szociológus szerint semmi sem bizonyítja, hogy a dobozok segítenének megelőzni a gyermekgyilkosságokat. Provokatív állításokat fogalmaz meg az a...
A nagyarországi szegénységről
Szegénységkutatás - Ferge Zsuzsanna
Magyarországon is, mint mindenütt és mindig, volt szegénység, de más volt tíz, húsz, száz, vagy kétszáz éve, mint manapság. Azt azonban nehéz most utólag megmondani, hogy milyen volt akkor szegénynek lenni, mit jelentett annak idején a szegénység. Ehhez a tudomány eszközei szegényesek és vitatottak. Ma a szegénységgel kapcsolatban versengő...
Kádár alatt többet szexelt a magyar
Az állampárt megpróbálta uralni a hálószobákat is, ám ez nem mindig sikerült, sőt a politikai szabadság hiánya miatt sokan épp a szexualitásban vezették le fölösleges energiájukat a Kádár-rendszerben – állítja Tóth Eszter Zsófia, akinek Szex és szocializmus címmel jelenik meg hamarosan a Murai Andrással közösen írt kötete. Miért volt sok abortusz...
Feléledő „K-vonalak” - Pártállami módszerek napjainkban
Cikk - Szabó Nelli_2014
Előre bocsátom írásom nem a választások eredményeként fogalmazódott meg, de kétségtelen sok hasonló mozzanatot vélek felfedezni cselekedeteik tekintetében a politikai vezetők és bizonyos cégvezetők között. Amikor a Szociológia Mindenkinek oldalt elindítottam az első megosztásaim között volt Ferge Zsuzsa azon írása melyben kendőzetlenül kimondja,...
Címkék:
Szociológia tételek
Ismeretlen
A pozitivista paradigma Thomass Kuhn: Paradigma elmélet Comt kritikája A pozitivitsa paradigma kiindulópontja - 3 stádium elmélet John Stuart Mill A természettudományok és a társadalomtudományok közötti külömbségek Mill oksági törvények Herbert Spencer Durkheim Durkheim életútja Kollektív tudat Mechanikus szolidaritás Organikus szolidaritás...
"Budapest a mi Jeruzsálemünk"
A modern Izrael megalakulását kezdeményező mozgalom két atyja, Herzl és Nordau pár utcányira született egymástól Pesten. Ugyanabba az iskolába jártak, mégsem ismerték egymást. A városképből nagyrészt már kitörölték az emléküket. Merker Dávid szociológus a Cionista Budapest címmel rendezett sétán idézte fel ezt a rég elfeledett történetet. A...
Nem történt jelentős változás a hazai vásárlási szokásokban tavaly; a családok valamivel ritkábban vettek napi fogyasztási cikkeket, mint az előző évben, az egy-egy alkalommal elköltött összeg viszont átlagosan 2500 forint körül maradt a GfK Kereskedelmi Analízisek 2013 tanulmánya szerint. A GfK szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a...
Címkék:
A magyar lakosság 12 százaléka nélkülözni kénytelen, s 89 százaléka nem bízik a jövőben
A lakosság 12 százaléka mondta azt, hogy a havi jövedelme az alapvető szükségletei fedezésére sem elég, derül ki a Cofidis negyedéves, 500 fős mintán elvégzett felméréséből. Ezzel nagyságrendileg lényegében az előző kutatás óta nem változott a lakosság negatív véleménye az anyagi helyzetet és a jövőbeli kilátásokat illetően. A magyar lakosság...
Betegséggel küzd a nyugdíjas nők többsége
A magyar nyugdíjas korú nők 95%-a küzd valamilyen betegséggel, több mint fele pedig halmozottan szenved ezektől. Leggyakoribb problémájuk a magas vérnyomás és koleszterinszint, a reumatológiai megbetegedések, a szív- és érrendszeri, valamint a túlsúly okozta problémák – derül ki egy friss kutatásból.   A megkérdezett nyugdíjasok közül csupán...
Címkék:
Magyar lelkiállapot az ezredforduló után
Magatartástudomány - Kopp Mária- Skrabski Árpád
„A magyar népesség életminısége az ezredfordulón” c. kötetben az életminıség interdiszciplináris, magatartástudományi vizsgálatára tettünk kísérletet. (Kopp, Kovács,2006)* A kötet alapvetı célja a magyar népesség életminıségének bemutatása, az életminıséget meghatározó tényezık elemzése, mind a szociológiai, mind a pszichológiai, mind az...
Címkék:
Magyarország egyre szegényebb: még a hamvakat is hazavisszük
Ma több szegény él Magyarországon, mint a Bokros-csomag idején, a kormány három év alatt nem tudta megfékezni a 2008-ban felgyorsult elszegényedést. Sokan nem a lecsúszástól félnek, hanem már túl vannak rajta. Ami nem rövid távú szükséglet, abból egyre kevesebbet veszünk. Hat diagram az ország elszegényedéséről. Én nem panaszkodom, a főnök rendes...
Csak a szegényeknek drágább az élet
A hivatalos statisztikai adatok is azt mutatják, hogy négy év alatt a gázfűtés a kisebb fogyasztók számára drágult, a legtöbbet használók viszont hét százalékkal kevesebbet fizetnek. A szénnel tüzelők költsége eközben majdnem 40 százalékkal nőtt. Az árak a különböző vásárlói kosarak esetében is érdekesen alakultak. Az én pénzem pénzügyi portál...
Energiaszegénység: akikről senki sem beszél
Az energiaszegénység mocsaras terület, a mentés állami beavatkozást is igényel – ezt Németországtól Skóciáig egy sor uniós államban evidenciaként kezelik. Itthon csak a rezsicsökkentés téma, és az sem tisztázott, hogy a kezelés szociális vagy energetikai kérdés-e inkább. Az Energiaklub most zárult „Csekkcsökkentő” programjának dilemmáiról a téma...
Hárommilió szegényről ír az ombudsman jelentése
Magyarországon több mint hárommilió ember élt szegénységben - közölte az ombudsman 2013-as beszámolója, amely a cigányok, a hajléktalanok, a mélyszegénységben élők, a közmunkások és a gyermekek, fiatalok helyzetét állítja középpontba. Magyarországon 2011-ben 3,05 millió ember élt szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben, ezen belül a roma...
A vállalkozások is megérzik a három millió szegényt
A leszakadókon csak az állam segíthet, és önmaguk. Az alapvető jogok országgyűlési biztosa szerint Magyarországon 2011-ben 3,05 millió ember élt szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben, ezen belül a roma népesség többsége, mintegy 500-600 ezer ember, s ez azóta rosszabbodhatott. Mélyszegénységben az él, akinek összes havi jövedelme nem...
Két Magyarország: a sok csóró és a kevés jóllakott földje
Egyre növekszik a magyarországi szegények száma. Nőnek a jövedelmi egyenlőtlenségek, a háztartások jelentős része nem tudja kifűteni lakását, és a magyarok majdnem harmada érzi úgy, nincs pénze élelmiszerre sem. Az utóbbira elkölthető pénzek szűkössége ugyanakkor rendkívül súlyos problémákat vet fel: kevesebb kitartás a munkában, iskolán kívül...
"Egy közös étkezés az együttlét ősi formája"
Ha a család együtt ül asztalnál. több történik, mint egy tál étel elfogyasztása. Ezzel befolyásoljuk egymás étkezési magatartását és sok problémát megoldhatunk, sőt megelőzhetünk. Az étkezés évszázadokon keresztül a diplomácia egyik fontos eszköze volt, szimbolikus erővel bírt. "Egy közös étkezés az együttlét ősi formája" mondja Eva Barlösius, a...
ÉLETTÁRSI KAPCSOLAT ÉS HÁZASSÁG –HASONLÓSÁGOK ÉS KÜLÖNBSÉGEK AZ EZREDFORDULÓN
Családszociológia - Pongrácz Tiborné–Spéder Zsolt 2003.
A házasság és az élettársi kapcsolat összehasonlítása során elõször azt tekintjük át, hogy mennyiben tér el a házasságban, illetve élettársi kapcsolatban élõk társadalmi összetétele. A „második demográfiai átmenet” (Lesthaeghe 1996) koncepciójából és a párkapcsolat-alakítás közgazdasági elméletébõl is (Becker 1981) inkább az következne, hogy az...
A vonzás szabályai– Hogyan választanak társat az emberek?
Tanulmány - Lörincz László 2006
Ebben a tanulmányban azokat az elméleteket, és az ezekre épülõ empirikus kutatásokat kísérelem meg összegezni és rendszerbe foglalni, melyek azt magyarázzák, hogyan választanak társat az emberek. A kérdés persze az, hogy milyen társat. Házastársat? Élettársat? Alkalmi vagy tartós „kapcsolatot”? Esetleg barátot, „lelki társat”? A tanulmány fõ célja...
 A cigányok, a rózsadombiak és a Mózes-fajták
A következőkben Németh György szociológus-közgazdász írását közöljük, amelyben a szerző többek között kifejti: a cigányság társadalmi felemelkedésének kulcskérdése, hogy miképp lehet végigvinni egy olyan cigány kulturális forradalmat, mely a kívülállás kultúrája helyébe a 21. század követelményeivel harmóniában levő, belülállás kultúráját állítja...
A magyar iskola halott, és egyre több kárt okoz
Minden szülő azt gondolja, hogy az ő gyereke különlegesebb, mint a többi. Ez így is van, de nem mindenki tehetség, és nem is mindenki akar az lenni. Ha mégis az, könnyen rossz irányba nyomhatja a szülő, a pedagógus vagy a média. A tanárok és a tanítási rendszer lehetőségeiről és hibáiról, a felgyorsult világba születettekről, a digitális...
A diplomás nők biológiai órájával versenyez a kormány
Egy bizonyos koron túl a diplomás nőknek nagyobb kedvük van a gyerekvállaláshoz, és szívesebben szülnek két-három gyereket is. Ám számtalan ok hátráltatja a politikusok által is vágyott bébibummot – a karriervágy csak az egyik –, pedig az ország a gazdasági erejéhez képest sokat költ a támogatásokra. A kormány eddig egyik kezével sokat adott,...
Harmincévesen anyámékkal élek – szánalmas?
A magyar huszonévesek több mint fele a szüleivel él. Hogyan látják magukat, és hogyan látja őket a társadalom? Mi igaz a felelőtlen, hedonista egyetemistákról és elkényeztetett „mamahotel"-lakókról szóló sztereotípiákból? Mikortól beszélhetünk „túlzott” otthon maradásról? Péter 30 éves, a néhány éve elhunyt édesapa által alapított kisvállalkozást...
„A magyarok ki vannak téve a placcra”
Miközben lecsúszástól valószínűleg nem kell tartaniuk, a létbiztonság már korántsem jár ajándékba a doktori fokozat megszerzéséhez. Egy MTA-s kutatóintézeti állást megkapni és meg is tartani ma már nem olyan egyszerű, mint akár egy évtizeddel ezelőtt, a sorra bezáró kutatóintézetek és a lecsökkenő kutatói állomány pedig tovább növelik a tudomány...
Azonos szerepek azonos szenvedélyek?
Deviancia _ tanulmány - Elekes Zsuzsanna_2011
A magyar és nemzetközi adatok is arra utalnak, hogy a fiúk és a lányok dohányzási és alkoholfogyasztási szokásai egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A tiltott drogok és a gyógyszerek fogyasztása terén hagyományosan fennálló különbségek azonban egyelőre stabilnak látszanak.
Szerepváltozások. Jelentés a nők és férfiak helyzetéről 2011
Nagy Ildikó, Pongrácz Tiborné (szerk.) A tisztelt Olvasó a Szerepváltozások tanulmánykötet-sorozat legújabb, immár hatodik kötetét tartja a kezében. A nők és férfiak esélyegyenlőségének kérdése iránt folyamatos érdeklődés tapasztalható a hazai és nemzetközi szakirodalomban, szépirodalomban, médiában, de kiemelt témaként szerepel az Európai Unió...
Éhezők diadala: Mennyiből tömhető be az éhes gyerekszáj?
Amennyiben hatalomra kerül, az első kormányzati év végére nem lesz Magyarországon éhező kisgyerek – mondta minderre „garanciát vállalva” Bajnai Gordon, az Együtt-PM Szövetség társelnöke. Az exminiszterelnök 50 ezer érintettről beszélt, akik élelmezését szerinte 14,5-15 milliárd forintból lehetne megoldani. Utánajártunk a számoknak. Szegénység,...
Címkék:
A tartalomelemzés elméleti és gyakorlati alkalmazása
Módszertan_Tartalomelemzés - Kérdő Andrea 2008
A tudományos igényű tartalomelemzés viszonylag új a társadalomtudományok módszer-arzenáljában. Alkalmazása az utóbbi két évtizedben a tartalomelemzés alkalmazása a társadalomtudományokban, mindenekelőtt a szociológiában, a pszichológiában, a politológiában, a médiakutatásban, de a pszichiátriában, a néprajzban, a nyelvészetben, illetve az irodalom...
Mélyszegénységben élő, alig foglalkoztatott cigányok – ennek alátámasztására mindig tud statisztikai adatokat találni a kormány és a cigány szervezetek. De miért nem olvashatunk arról, hogy a bűnözők vagy a segélyezettek között hány cigány van? A cigány nők foglalkoztatási arányán, amely – állítólag – jelenleg 10 százalék, javítana az Országos...
A "ROMA" AZONOSÍTÁSA A POSZTSZOCIALISTA KÖZÖSSÉGEKBEN
Kisebbség - Gail Kligman
  "Úgy tûnik, hogy ez a nép gyakorlatilag állati sorban él... Olyan népcsoportról van szó, amelyiknek nincsen sem vallása, sem törvénye, sem konkrét hite vagy cselekvési szabálya; amelyet csak a durva babona, a homályos szokások, az állandó nyomorúság és a mély megalázottság tart össze, ám mégis, minden lealacsonyítás és nélkülözés ellenére,...
Címkék:
Alkoholizmus a családban
Sokat hangoztatott tény, hogy az alkoholizmus okozta népegészségügyi, illetve társadalmi probléma szempontjából Magyarország az európai országok között vezető helyet foglal el. Ezt támasztja alá az a szomorú tény, hogy a májzsugorban elhaltak számát tekintve Magyarország nemzetközi összehasonlításban évtizedek óta kiemelkedik. A szeszesital...
Szociológus munkaköre, feladata
Szakmaismertető
A szociológus, mint társadalomkutató A szociológia (a latin socius, azaz „társ”, „társaság”; valamint a görög λόγος, logosz, azaz „-tudás”, „-tudomány” szavakból) a társadalmi élet összetevői, az egyének, csoportok, szervezetek, intézmények (család, iskola, egyház, állam stb.) életének, működésének törvényszerűségeit, szabályait és folyamatait...
2013-as Éves Jelentés a magyarországi kábítószer-helyzetről az EMCDDA számára
Drog - Péterfi Anna_2013
  Nemzeti Drog Fókuszpont 2013-as Éves Jelentése a magyarországi kábítószer-helyzetről az EMCDDA számára, mely 10 fejezetben foglalja össze a 2012. évi magyarországi adatokat.
Mennyire elterjedt a drogfogyasztás a fiatalok körében?
Mennyire elterjedt a drogfogyasztás a fiatalok körében? 2011-ben került sor az ESPAD kutatássorozat ötödik felmérésére. A megkérdezett 16 éves fiatalok 19,9%-a fogyasztott már életében valamilyen tiltott szert. Ennél magasabb, 24,9% volt azoknak az aránya, akik biztosan droghasználati céllal fogyasztottak valamilyen szert (a tiltott szerek mellett...
Drog a börtönben
Hány drogprevenciós körlet van a büntetés-végrehajtási (bv.) intézetekben? 2012-ben a 31 bv. intézet közül továbbra is 25 bv. intézetben, összesen 372 férőhellyel működött prevenciós körlet, illetve részleg az önként jelentkező fogvatartottak számára.   Milyen a kábítószer-fogyasztás elterjedtsége a fogvatartottak körében? Egy 2012-ben készült,...
2012-es Éves Jelentés a magyarországi kábítószer-helyzetről az EMCDDA számára
Drog - Elekes Zsuzsanna_2012
Nemzeti Drog Fókuszpont 2012-es Éves Jelentése a magyarországi kábítószer-helyzetről az EMCDDA számára, mely 12 fejezetben foglalja össze a 2011. évi magyarországi adatokat.   Kiemelt témák: Kábítószer-használók bentlakásos ellátása Nagyvárosi drogpolitika
Szégyen- Kuszing Gábor pszichológus
pszichológia - Kuszing Gábor
A szégyen kultúrájában élünk. Folyton szégyellni kell magunkat valamiért, egy csomó oylan dologért is, amelyek nem okoznak kárt másoknak. Kezdődik azzal, hogy koragyerekkortól szégyenérzetet keltenek bennünk, ha szaladgálunk, ha hangosak vagyunk. A szülők és az iskola folyvást ki akarja irtani a gyerekekből a hangadási és mozgási képességet. Az...
Címkék:
Globalizáció és a nagyvárosi tér társadalmi szerkezete
Városszociológia (tanulmány) - Szirmai Viktória
Számos kutató álláspontja szerint a társadalmi problémák egyenesen a mai metropoliszok jövőjét kérdőjelezik meg (Bagnasco–Le Gales 1997; Ascher 1995). Nyugat Európában 80-as évek óta terjed a felismerés, hogy a fejlett gazdaságok hosszú távú dinamizmusa, a nagyvároslakók életminősége a társadalmi problémák kezelésétől is függ. Az 1990-es évek...
A deviancia kérdései
Devianciaelmélet (jegyzet) - Ismeretlen
Devianciaelméleteket felsorakoztató iskolai jegyzet. Biológiai-pszichogiai-anómia-szociálpatológia-társadalmi problémák-Chicagói iskola. Konfliktuselmélet, címkézés elmélet. A modern devianciaelméletek alapjai, mikró és makró szinten. Szocializáció és deviancia.
Aki nem születik meg, az nem is halhat meg
Demográfia - Spéder Zsolt
Tényleg a lusta jómódúak miatt nem születik elég gyerek Magyarországon? Ez így nem igaz. És az, hogy a cigányok egyre többen vannak a magyar népességen belül? Ezt sem tudhatjuk biztosan. Miért fogy a magyar több mint 30 éve, és ki fog itt dolgozni 30 év múlva? A válasz bonyolult, és még nincs is kész teljesen. Interjú Spéder Zsolttal, a...
Spéder Zsolt: alkalmazkodnia kell a munkahelyeknek a kétkeresős családmodellhez
Demográfia - Spéder Zsolt
A fiatalok lehetőségei és jövőről alkotott elképzelései is a kétkeresős családmodell irányába mutatnak - mondta a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Spéder Zsolt szerint ezt figyelembe véve a gyermekesek munkavállalását segítve kellene előre lépni a foglalkoztatásban.  Spéder Zsolt szerint nagyon...
Megvizsgálják, mit ígérnek a pártok
Civil szakértői csoport kezdte meg a nagyobb pártok programjának és a magyar társadalom jelenlegi legfontosabb problémáinak pártatlan kielemzését és értékelését. A Mitígérnek.hu által felkért elemzők szerint idén az alkotmányos rend, a jogszolgáltatás és a közoktatás az a három téma, amelynek mindenképp szerepelnie kell a választási programokban....
Amikor a kamion vonatra száll
Cikk - Szabó Nelli_2013
RO-LA , Kombinált fuvarozás, amikor a kamion vonatozik A kombinált árufuvarozás: az áru egy fuvarozási szerződés keretében, több fuvarozási ág szolgáltatásainak igénybevételével történik, de az áru a feladástól a kiszolgáltatásig ugyanabban a fuvareszközben vagy konténerben marad. A RoLa – magyarul gördülő országút- egy olyan szállítási rendszer,...
Címkék:
Világhálón a világban – kamionosok internet közelben
Cikk - Szabó Nelli_2013
A hétzenés kvarcóra óta az internet az egyik legnagyobb okosság, amit az ember kitalált. Ma már szinte nélkülözhetetlen, beépül a mindennapi életünkbe. Információt gyűjtünk, adunk át, közösségi oldalakon regisztrálunk, leszedünk és felteszünk, megosztunk értékes és kevésbé értékes sokszor felesleges dolgokat magunkról, másokról, a világról. Egyre...
Kamionos leszel?  Kezdő kamionosok figyelmébe!
Cikksorozat - Szabó Nelli_2013-2014
I. rész Mind gyakrabban kapok levelet kezdő, leendő kollégáktól, akik a kamionos szakma iránt érdeklődnek. Úgy tűnik ismereteik elég hiányosak, ezért hasznos lehet egy összefoglaló a számukra. Azt kell mondjam a legtöbb megkeresésben arról számolnak be, hogy jelenlegi munkájuk illetve anyagi ellehetetlenülés vezetett eme fontos és gyakorlatias...
Megmérettetnek a közmunkások: a tét 180 ezer forint
Hamarosan számot kell adniuk tudásukról a közmunkásképzésben részt vevőknek, most a vizsgát megelőző tesztírás van soron. Sok kérdésre szó szerinti választ kell adniuk, ha ez nem sikerül, pontot vesztenek. Aki nem teljesíti az előírt szintet, saját költségén pótvizsgázhat, aki ezen is elbukik, vissza kell hogy fizesse a 180 ezer forintos tandíjat...
A négymillió analfabéta országa leszünk
A magyar társadalom rendszerszinten lemond egy-egy generáció 20-30 százalékáról – nagyjából így összegezhető a szakiskolával foglalkozó szakemberek véleménye. Bár a napokban megjelent hírek nem teljesen igazak az esztergomi iskola bukási arányairól, ott is, és az egész országban is tragikusan felkészületlenül érkeznek a gyerekek a szakiskolákba....
Vallásszociológia_avagy azok a bizonyos végső kérdések
Vallásszociológia (jegyzet) - Ismeretlen
Vallásszociológia a szociológiának az a része,amely a vallási és egyházi jelenségek társadalmi magyarázatával, a vallásokon és egyházakon belüli jelenségek vallásokon s egyházakon belüli mikrotársadalmi magyarázatával, a társadalmi, gazdasági,politikai kulturális jelenségek és a vallásosság összefüggéseivel, illetve az egyes társadalmi csoportok...
A szociológia főbb tudományterületei
Családszociológia A család emberek egy közössége, vagy több közösség kapcsolata, ahol a tagok között leszármazotti kapcsolat van, házasság vagy örökbefogadás. A családok tagjai általában hasonló tulajdonságokkal rendelkező emberek (általában ugyanazon rasszba tartozóak). Az európai (nyugati) típusú társadalmakban a családot közvetlen...
Hegedűs Zsuzsa: Érthető vagyok?
Monstre interjúba keveredtünk a miniszterelnöki főtanácsadóval, aki nem mellesleg a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány létrehozója is. A mai etapban szó esik letiltott interjúról, üvöltésről, Európát végigpartvisoló magyar asszonyokról, majd a szociális terület fanjainak kedvezünk a közmunkaprogram és a miniháztáji megkapirgálásával. A holnapi...
Deviancia - Zacher Gábor
Elsősorban nem a drogfüggők száma a probléma, hanem az, hogy egy átlagos hétvégén 350 ezren használnak valamilyen tudatmódosító szert – mondta a Magyar Nemzetnek Zacher Gábor, aki januártól a Honvédkórház sürgősségi osztályát vezeti. A toxikológus a lapban szombaton megjelent interjújában arról is beszélt, hogy Magyarországon körülbelül 800 ezer...
Sok iskolában már megszervezték az érettségire készülők 50 órás közösségi szolgálatát, ami először 2016-tól lesz feltétele a vizsgának. A tapasztalatok vegyesek. Volt, ahol egy diák azért volt elégedetlen, mert nem vették komolyan, pedig ő tényleg hasznos közösségi munkát akart végezni. Ha egy program jó, az a diákot is lelkesítheti. Kipróbálhatja...
A Budapesti Módszertani Szociális Központban vagyunk. 13 intézmény tartozik hozzá, melyekben nappali melegedők, éjjeli menedékhelyek és átmeneti szállók találhatók, sőt, már van családok átmeneti otthona is. Itt a Dózsa György út 152-ben átmeneti szálló, orvosi részleg – krízis és lábadozó osztállyal – és éjjeli menedékhely található. A komplexum...
Március 15-ei lapunkban magyar értelmiségiek gondolatait is fölidéztük 1990-ből. Arról beszéltek akkor a 168 Órában, mit várnak a demokrácia jövőjétől az első szabad választások idején. Ferge Zsuzsa a félelmeiről is szólt, arról, hogy egy keresztény-nemzeti kormány a gyerekeket megint elkülönítheti vallási-etnikai alapon az iskolákban, mint a...
"Pénteken táncolni voltam, megfigyelés céljából"
Hogyan vált kultikus tárggyá a farmer a szocializmusban? Van-e a Gazdálkodj okosannak szociológiája? Miért volt népi hős a kamionos? Hammer Ferenc médiaszociológus kötete „…nem kellett élt vasalni a farmerbe…” címmel jelent meg, a Néprajzi Múzeum gondozásában. A szerzővel beszélgettünk. hvg.hu: Hogyan kezdett a farmerviselet, a házibuli-kultúra...
Évről évre kevesebb gyerek születik Magyarországon, egyre kevesebben vállalkoznak a házasságra, magas a válások száma. Változtathat-e ezen a kormány, és kiket éri meg inkább támogatni: a szegényebb nagycsaládosokat vagy a középosztálybeli diplomásokat? A trend fékezhető, de nem fordítható meg, 50 év múlva talán 8 millióan sem leszünk. Trendforduló...
A magyar munkáltatói fizetési morál és gyakorlat
"Kamionos szociológia" - Szabó Nelli_2013
Kérdőíves adatfelvétellel gyűjtöttem információt a nemzetközi gépkocsivezetőktől, hogy felmérjem milyen a magyar cégek, vállalkozások fizetési hajlandósága a munkavállalóik felé. A témát több okból is relevánsnak ítéltem meg. Egyik ilyen ok, a kollégák állandó elégedetlensége, másik a saját keserű tapasztalat. A kérdőív heteken keresztül elérhető...
A feltétel nélküli alapjövedelem ötletét számos bírálat érte azt követően, hogy a terv bekerült a köztudatba. A kritikákra az ötlet egyik fölelevenítője, Braun Róbert reagál.   Tony Judt írta Hannah Arendről, hogy „számos apróbb hibát vétett, amit kritikusai soha nem bocsátanak meg neki, de a nagy dolgokban igaza volt és ezért kell megőriznünk...
A HU-GO-ról mondtátok (2013)
"Kamionos szociológia" - Szabó Nelli_2013
Mert nekünk számít, hogy mit gondoltok… A HU-GO-ról mondtátok A HU-GO (magyar elektronikus útdíjrendszer ) indulása  nem volt felhőtlen. Nehezen kezelhető és még nehezebben emészthető… fuvarosok, gépkocsivezetők számára egyaránt. Kíváncsiak voltunk, mit gondoltok, hogy élitek meg a kialakult helyzetet, mi a véleményetek. Kérdőívet tettünk közzé,...
Magyarország csatlakozásának előnyei és hátrányai (Szabó Nelli 2010)
Tanulmány - Szabó Nelli_2010
„a sors a vele egyetértőt vezeti,  a vele, ellenkező magával cipeli” /Varga Imre/  Bevezető Dolgozatom célja, hogy bemutassam Magyarország Európa Unióhoz való csatlakozásának előnyeit és hátrányait. Igyekszem több szempontból felvázolni ezt, a teljesség igénye nélkül, tekintettel a terjedelmi korlátozásra. Az EU hozadékairól, pozitív-negatív...
HAJLÉKTALAND -Útikalaúz (2010.)
Társszerző - Szabó Nelli 2010
A Hajléktaland című könyv társszerzője vagyok. A HajléktaLand nem szakkönyv. Sok tény, ugyanennyi pletyka, számtalan élettörténet, remény és elkeseredett tenni akarás. A könyv erénye, hogy szerencsés arányban ötvözi a szakmai információkat a személyes tapasztalatokkal, így a szociográfia műfajának megújításával ismerőssé teszi azt, amit idegennek...
ÉMILE DURKHEIM: AZ ÖNGYILKOSSÁG
Deviancia - Szabó Nelli_2009
„Ha az élet nem éri meg a fáradságot, hogy éljünk, akkor minden ürügy jó arra, hogy meg akarjunk szabadulni tőle” (Durkheim in Az öngyilkosság) Émile Durkheim 1858. április 15-én született vallásos, a hagyományokhoz ragaszkodó zsidó családban, Párizsban. Szakítva a tradícióval, bal oldali szellemiségű, felsőfokú tanulmányokat végző, majd...
Szociológiatörténet
Szociológiatörténet - Szabó Nelli_2009
Jászi Oszkár   1875. március 2-án született Nagykárolyon. Középosztálybeli, értelmiségi zsidó családban. A család a vallástól és a zsidó hagyományoktól rég elszakadt és a református vallásra tért át. Jászi azonban egész életében híve maradt a zsidó asszimilációnak és a vallási türelemnek. Piarista gimnáziumba járt, majd beiratkozott a budapesti...
Érzelmi kifejeződés Demjén Ferenc dalszövegeiben
Tartalomelemzés - Szabó Nelli_2008
Érzelmi kifejeződés Demjén Ferenc dalszövegeiben Bevezető Demjén Ferenc 1946. december 21-én, Diósgyőrön született a család harmadik gyermekeként. Édesapja a diósgyőri vasgyár mérnöke volt, ám az akkori szellem igen távol állt tőle, az akkori politikai nézetekkel nem tudott azonosulni, ezért utcára tették. A család Pestre költözött. Polgári...
A magyar börtönszleng szótára - Szabó Edina
Deviancia-Börtönszociológia - Szabó Edina
A börtönszleng kutatása Magyarországon Magyarországon a börtönszleng nyelvészeti vizsgálatáról nemigen beszélhetünk. Érdekes ellentmondás, hogy míg a szabad lábon lévő bűnözők tolvajnyelve a leggazdagabban adatolt szlengtípusunk (ld. KIS 1995, 1996), az ezzel számos szempontból párhuzamba állítható, és vele több ponton átfedést mutató...
Címkék:
A deviancia értelmezési kerete
Deviancia (jegyzet, ppt)
Fogalmak: kultúra, érték, értékrendszer, norma, szocializáció, szubkultúra
Deviancia (jegyzet, ppt)
A konform viselkedés Egy személy viselkedésének, véleményének olyan változása, amely egy egyéntől vagy egy csoporttól származó, valódi vagy vélt nyomás következtében alakul ki önmagában semleges fogalom.
Deviáns viselkedés
A deviancia fogalmi problémái Deviancia = elferdülés, elhajlás Deviáns viselkedés = a társadalmi normáktól eltérő viselkedés Pontatlan meghatározás, mert: a társadalomban egyidejűleg többféle normarendszer létezhet (Ld. normák viszonylagossága!), a társadalmi normáktól való eltérés mértéke, gyakorisága nem mellékes, nem minden normasértést ítél el...
Tanulmány - Szabó Nelli_2008
Mi is az a pauperizmus?  Kik is a pauperek? A szegénység Hobsbawn által megkülönböztetett szélsőséges formája a pauperizmus, különösen nehezen becsülhető nagyságrendű. A pauperizmus nem csak azt jelenti, hogy egyének külső segítség nélkül képtelenek minimális szintű önfenntartásra, de azt is, hogy ezt a külső segítséget vagy egyáltalán nem kapják...
Címkék:
Interjúzás - Szabó Nelli_2010
A Magyar Köztársaság Országgyûlése 2007 májusában ellenszavazat nélkül fogadta el a gyermekszegénység megszüntetését célzó „Legyen jobb a gyermekeknek!” Nemzeti Stratégiát. Az eltelt idõszakban, bár részterületeken történtek elõrelépések, a célkitûzések ellenére a szegénységben élõ gyermekek aránya tovább nõtt Magyarországon. E tendencia...
Interjúzás - Szabó Nelli_2009
2009 tavaszán a Magyar Szegénységellenes Hálózat harmadik jelentésének elkészítését kezdte meg hasonló célokkal, mint 2007-ben és 2008-ban:1 összegyûjteni a szülõk, a családok mindennapos tapasztalatait, nehézségeit az élet különbözõ területeirõl. Tavasztól õszig hatvan szegénységben vagy annak közelében élõ gyerekes családdal készítettünk...
Címkék:
Interjúzás - Szabó Nelli_2008
A Magyar Szegénységellenes Hálózat (Hálózat) második alkalommal készítette el szegénységben élõk tapasztalataira épülõ jelentését. Az elsõnek (Vágóképek – rögzítve, 2007.)1 az volt a célja, hogy a szegénység mértékét, kiterjedtségét mutató statisztikai adatok mögé nézve láttassa, hogyan élik meg a gyerekes családok a mindennapos szûkölködés...
ANDORKA RUDOLF: Bevezetés a szociológiába
Szociológia (jegyzet) - Andorka Rudolf
A szociológia a társadalmi élet törvényszerűségeit kutató tudomány. A szociológusok többsége azt vallja, hogy ha soha nem is lehetünk biztosak abban, hogy megtaláltuk az igazságot, kutatásaink közelebb visznek a megismeréshez, azaz minden új hipotézissel, amelyet a megcáfolódott korábbi hipotézis helyett fogalmazunk meg, közelebb kerülünk az...
Szegénységkutatás_Fotósorozat
Szegénységkutatás - Szabó Nelli_2008
A fotósorozatot 2008. augusztusában készítettem Gyulajon. A Magyar Szegénységellenes Hálózat Monitoring jelentéséhez készítettem itt interjúkat, jórészt mélyszegénységben élő, roma családoknál. Gyulaj község Tolna megyében, a Dombóvári kistérségben található.A település Tamásitól délre, a Gyulaji erdő déli peremén helyezkedik el. Gyulaj a 61-es...
Címkék:
Ferbruár a függőségek hónapja a Spektrumon. Zacher Gábor szerint semmiben nem különbözik az alkoholtól, drogtól való függőség, mondjuk a Facebook-függőségtől. Függőnek lenni betegség, amelynek megvannak a testi és pszichés tünetei. „Persze amikor szóba kerül a függőség, szinte mindenki az úgynevezett rossz függőségekre gondol, úgymint alkohol,...
Interjúzás - Szabó Nelli_2007
A Magyar Szegénységellenes Hálózat 2004-ben alakult 17 civil szervezet kezdeményezésére azzal a céllal, hogy összefogja a szegénység és társadalmi kirekesztés csökkentéséért dolgozó alapítványokat, egyesületeket. A Hálózat feladatának tekinti, hogy a szegénység elleni küzdelem ügyét folyamatosan napirenden tartsa, rendszeresen felhívja arra a...
Az ifjúsági munkanélküliség és az iskolaszerkezet
Munkanélküliség - Szabó Nelli_2007
Munkanélküliség Munkanélkülinek, állástalannak hívunk minden olyan személyt, aki egy adott időpontban képes és akar is dolgozni, mégsem talál munkát. A közgazdaságtan megfogalmazása szerint a munkanélküliek és a foglalkoztatottak, vagyis a munkaerő piacon jelenlévők együttesen alkotják a munkaerő-állományt. A munkanélküliségi ráta nem más, mint a...