Minimum 200 ezer közmunkást akar látni mindig a kormány

Az év végéig havi átlagban 200 ezer fős közfoglalkoztatásról határozott a kormány.

Az év végéig havi átlagban 200 ezer ember napi 8 órás közfoglalkoztatását kell biztosítani a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat szerint.

A közfoglalkoztatásért felelős miniszter (a belügyminiszter) jelentése szerint jelenleg is folyamatban van 200 ezer ember napi 8 órás közfoglalkoztatása. Ezzel együtt a kormány felkéri a minisztert, hogy havi átlagban 200 ezer ember 2014. december 31-ig történő folyamatos, napi 8 órás közfoglalkoztatását biztosítsa.

Ezen túlmenően a közfoglalkoztatásért felelős miniszternek fel kell mérnie, hogy milyen reális igény van a havi átlagosan 200 ezernél több közfoglalkoztatottra. A többletlétszám foglalkoztatására tervezetet kell készítenie, és ezt július 15-ig be kell mutatnia a kormánynak. Mindezek megvalósításához szükséges többletforrásokra ugyancsak július 15-ig kell javaslatot tennie.

A miniszternek azt is meg kell vizsgálnia júliusig, hogyan lehet határozatlan időre közfoglalkoztatási szerződést kötni, illetve azt hogyan lehet felmondani.

A közmunkaprogramok sokat segítettek a Fidesz-KDNP-kormánynak abban, hogy a választási kampányban arról számolhasson be, 4 millió főnél több ember dolgozik Magyarországon. (Ráadásul épp a választási kapmányban, a voksolás előtti hónapokban indították el a téli közfoglalkoztatási programot, amelybe 200 ezer munkanélkülit vontak be.) Ahogy azonban egy korábbi cikkünkben rámutattunk, a versenyszférában alig jöttek létre új munkahelyek, a foglalkoztatásbővülésben nagy szerepet játszott a közmunkaprogramok felfuttatása, és az, hogy a külföldön dolgozók egy részét a statisztika a magyar foglalkoztatottak közé méri.

 

Forrás: http://www.origo.hu/gazdasag/20140503-minimum-200-ezer-kozmunkast-akar-latni-mindig-a-kormany.html