Kutatónak lenni azt is jelenti, hogy te vagy az első, aki megért valamit. Ez egy fantasztikus érzés, amit ha soha nem éreztél, nehéz megérteni.
Már egy joint is függővé tehet?
Rövid út az agressziótól a „mindenfajta drogliberalizáció katasztrofális következményeiig”
A Budai Polgár friss számában találkoztunk egy konferencia-beszámolóval, melynek apropóját a családon belüli és a társadalmi szinten megjelenő agresszió nyújtotta. Az egyik előadást tartó egyetemi docens megdöbbentő, ám általunk mindeddig ismeretlen kutatásokra hivatkozott.
Dr. Pászthy Bea, az I. számú Gyermekklinika Gyermek Pszichiátriai Osztály osztályvezetője beszámolt arról, hogy napjaink társadalmában növekvőben van az agresszió, és ennek megfékezéséhez már a korai gyermekkorban fel kell figyelni az intő jelekre. Annak ellenére, hogy az osztályvezető főorvosnő a következőkben, az agresszió gyökerei után kutatva a család szerepét elemzi, megközelítése meglepő fordulatot tesz, amikor a fiatalok körében elterjedt, illegális drogról kezd beszélni. A konferenciáról írt cikk szerzője így emlékszik vissza a főorvosnő szavaira:
„Az előadó hangsúlyozta, hogy a legújabb kutatások eredményei szerint már egy (!) marihuánás cigaretta is függővé teheti azt a fiatalt, aki arra fogékony. Hangot adott annak a határozott véleményének, hogy ezért mindenfajta drogliberalizáció a társadalomra nézve katasztrofális következményekkel járna.”
A cikk alapján utólag már nem tudjuk megmondani, hogy Pászthy pontosan milyen új kutatásokra célzott (ha megnevezett közülük párat egyáltalán), de az utóbbi évtizedek függetlennek nevezhető drog- és függőségkutatásai jellemzően multidiszciplináris szemléleten nyugszanak, vagyis nem pusztán egyes vegyületekkel és azok hatásmechanizmusaival magyarázzák a függőségek kialakulását, hanem számításba veszik a fogyasztók pszicho-szociális körülményeit (személyiségét, családi és társadalmi helyzetét), a társadalmi-kulturális közeget és a kipróbálás motivációját is. A függőség kialakulása mögött az esetek túlnyomó többségében komoly, pszichés rendellenesség, családi konfliktus, vagy korai fejlődési probléma áll, amelyre ráépül a kényszeres droghasználat. Az első kipróbálást követően kialakuló függőségről Demetrovics Zsolt és Balázs Hedvig a következőket írják erről Drogosok című munkájukban:
„Míg a kipróbálás tekintetében a kíváncsiság vagy élménykeresés, illetve a társak hatása játssza a legjelentősebb szerepet, addig ezek a tényezők önmagukban nem elegendőek az intenzív használat vagy a függőség kialakulásához. A kipróbálással szemben a rendszeres, és különösen a kényszeres, függő típusú használat esetében szinte mindig találunk személyiségbeli és ezekkel összefüggésben olyan családi problémákat, amelyek hozzájárulnak a drogfüggőség kialakulásához.”
Elképzelhető, hogy a főorvosnő ezekre gondolt az „arra fogékony” alatt – kérdés, hogy a hallgatóság ezt miből találhatta ki –, de ez esetben is érdemes lett volna hozzátennie, hogy marihuána addikciós potenciálja nagyjából a kávéval egyenértékű, míg az olyan elterjedt legális drogok, mint az alkohol, vagy a dohány messze meghaladják a kannabisz függőséget okozó értékeit.
A főorvosnő ezt követően messze elrugaszkodik a szakterületétől, mégis határozott véleményt formál „mindenfajta drogliberalizációról” amelyek a társadalomra nézve „katasztrofális következményekkel járnának”.
A „mindenfajta drogliberalizáció” említése mintha arra utalna, hogy Pászthy is többféleképpen tudja elképzelni a jelenleg kábítószernek minősülő anyagok, vagy csupán egy részük legális szabályozását, ahogyan ezen már ma is sokan törik a fejüket. Már ma is láthatunk olyan részleges „liberalizációkat” – pontosabban megfelelően átgondolt és véghezvitt szabályozásokat –, amelyek egyértelműen mutatják, hogy a totális drogpolitikai szigor messze nem a leghatékonyabb eszköz az ifjúság drogproblémáinak megelőzésében.
A 10 éve bevezetett portugál dekriminalizáció egyik legfontosabb eredménye – a túladagolások és az új HIV fertőzések meredek csökkenése mellett –, hogy az iskoláskorúak körében minden kábítószer fogyasztásának mértéke jelentősen visszaesett. 
Egy tavaly publikált kutatás szintén a tiltás hatékonyságát kérdőjelezi meg, a hasonló méretű és kultúráját tekintve is összemérhető Amsterdam és San Francisco fogyasztási mutatóinak összehasonlításával. Míg Amsterdamban a megkérdezettek 34,5%-a próbálta már ki életében a kannabiszt, addig San Franciscóban 62,2%-a: vagyis a tilalom ellenére majdnem kétszer annyian füveznek Kaliforniában, mint Hollandiában! Mindemellett a san franciscoi válaszadók 51%-a számolt be arról, hogy a kannabiszon kívül más drogot is felkínálnak neki, míg a holland válaszadóknak csupán 15%-a. Ez sem megnyugtató érv a tiltás támogatása mellett. Ha ez nem lenne elég, Stanton Peele rámutat, hogy önmagában egy szer függőséget okozó volta nem kezelhető hatásos drogpolitikai érvként, beszéljünk akár tiltásról, vagy legális kontrollról.
Sajnálatos, bár közel sem nevezhető meglepőnek, hogy akár egy az agresszió kérdéskörének szentelt konferencia is alkalmat nyithat arra, hogy megalapozatlan vélemények hangoztatásával tovább növekedjen a drogokkal és használóikkal kapcsolatos zavar a fejekben, ami tovább nehezíti egy ésszerű drogpolitika létrejöttét.