„Féltem, hogy elárul a szagom” – Budapest alulról nézve

Nap mint nap látjuk, de nem gondoljuk, hogy hajléktalan emberek otthonában járunk. A szellőzőnyílás kályha, a koszos szökőkút mosdó, a közvécé pedig lakás. Kevesen tudják, hogy fedél nélküliként sokszor drágább az élet. Az otthontalanok helyzetét pedig tovább nehezíti, hogy számos közterületről kitiltották őket, bujkálniuk kell, így a szociális munkások is sokkal nehezebben találnak rájuk. Egy belvárosi túrán a hajléktalan szemével néztük az ismert városi helyeket.

„Soha nem gondoltam, hogy ez megtörténhet velem. Patkányok között, lépcsőházakban, villany nélküli lakásban, de még padon is aludtam” – kezdi a túravezetést Ormód József, aki majdnem tíz évig volt hajléktalan, ebből két évig effektíve az utcán élt. Úgy néz ki, most mégis rendeződhet helyzete, pár hónapja ugyanis egy pesti albérletben lakik.

„Lépjen Be a Nappalimba – Városi séta hajléktalan szemmel” címen szervezett túrát a Menhely Alapítvány. A másfél órás program alatt főként a IX. kerület köztereit, parkjait barangoltuk be, valamint betértünk kicsit a VIII. kerület betondzsungelébe is. Idegenvezetésünkre pedig az egykori hajléktalan József, illetve Szenográdi Réka szociális munkás vállalkozott, akik tabuk nélkül vezetettek be minket a fedél nélküli lét mindennapjaiba. A túra teljesen ingyenes volt, de József a neki felajánlott adományokat elfogadta a séta végén.

Az első pofon

Első állomásunkon, a Fővám téren megtudtuk, hogy egészen a 4-es metró építési munkálatainak megkezdéséig a környék volt az utcalakók egyik legkedveltebb helye. „Itt ért az első trauma, itt ütöttek le először” – emlékezett vissza József. Kevesen tudják, de leggyakrabban nem fedél nélküliek támadják, rabolják ki egymást, hanem járókelők inzultálják az utcán fekvőket.

Azért vannak pozitív tapasztalatai is a környéken. A Vásárcsarnokban például rengeteg segítőkész árus van, a zárás előtt gyakran szétosztják a hajléktalanok között az ételmaradékokat. „Sok ismerősöm van a csarnokban, például a savanyúságos Marika néni mindig rak nekem félre valami finomságot” – mesélte.

Nincsenek szem előtt

Az utóbbi időben a Vásárcsarnok biztonsági szolgálata gyakran elüldözi őket. Ezt egyébként jogszerűen teszik, a törvény szerint ugyanis hajléktalanok nem tartózkodhatnak életvitelszerűen a világörökséget képező területeken. Ezen túlmenően a helyi önkormányzatok és Budapesten a fővárosi önkormányzat felhatalmazást kaptak arra, hogy a közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek védelme érdekében rendeletben jelöljék ki a közterület azon részeit, ahol jogellenes életvitelszerűen tartózkodni. (A legtöbb belvárosi aluljáróban sem szabad már aludni).

Az új jogszabályok életbelépése óta rengeteg hajléktalannak kellett elhagynia azt a területet, ahol addig tartózkodott, vannak, akik bujkálnak, vándorolnak vagy külterületekre költöztek. Szenográdi Réka szerint ezzel az a baj, hogy maguk az utcai szociális munkások sem tudják, merre lehet számos egykori ügyfél.

A törvények ellenére bizonyos esetekben mégis szemet hunynak a hatósági szervek. Még mindig megengedik például, hogy a Corvinus épülete melletti kis sikátorban telepedjenek le hajléktalanok, itt azonban sajnos az a probléma, hogy egyesek illemhelyként is használják.

„Szégyelltem magam”

A Mátyás utcához érve József elárulta, hogy itt lakott, mielőtt hajléktalan lett. „Amikor megromlott a feleségemmel a viszonyom, szinte egyik napról a másikra kerültem az utcára” – emlékezett vissza. Villanyszerelőként dolgozott, egy ideig kollégái sem tudtak arról, hogy az utcáról jár be munkahelyére. „Szégyelltem magam, nem mertem nekik elmondani. Mindig megpróbáltam tisztán érkezni, féltem, hogy elárul a szagom, de egy idő után, amikor nagyon lefogytam, feltűnt nekik, hogy valami nem stimmel” – mesélte.

A 2000-es évek elején, amikor József utcára került, még sokkal romosabb állapotban volt a környék. Azóta rengeteg parkot és közterületet felújítottak, bekameráztak, ez azonban a hajléktalanoknak nem kedvezett. Sokan aludtak például egykor a Csarnok tér lestrapált padjain, de amióta kipofozták a területet a közterületesek, elüldözik onnan őket.

Lakás a föld alatt

Ma már nehéz elképzelni, hogy az újjávarázsolt Markusovszky tér pár éve még a pesti hajléktalanok egyik törzshelye volt. A felújításokat követően a parkőrség megpróbálta minél messzebb tartani őket a kicsinosított tértől, de József szerint az utóbbi időben visszaszivárogtak a park zegzugaiba.

Azt mesélte, hogy az egykori lepusztult park kihalt közvécéjében még egy „lakást” is létrehozott maguknak. „Megpróbáltunk komfortos környezetet kialakítani, rendbe hoztuk a nyílászárókat, kályhával sikerült fűtenünk is. Egyszerre akár nyolc-tíz fő is lakott itt. Volt olyan, hogy innen jártam munkába” – mondta.

Kevesen gondolják végig, de a hajléktalanok biztos lakhely hiányában gyakran drágábban jutnak hozzá az alapszükségletekhez. Az illemhely használatáért például fizetniük kell az utcán (a Markusovszky tér közvécéjében 180 forintot). Fedélért is gyakran többet kérnek el tőlük, mivel sok esetben nincs pénzük kifizetni egyhavi lakbért vagy kauciót, így napi áron vesznek ki szobákat. A Ráday utcában például hatodmagával egy olyan albérletbe kényszerült lakni napi 800 forintért, ahol még villany sem volt.

„Álmomban is éberen vagyok”

„Előfordult, hogy mínusz 15 fokban a Bakáts tér valamelyik padján töltöttem az éjszakát, és onnan mentem dolgozni” – emlékezett vissza az utcán töltött éveire József. Tíz éve még a téren lévő templomba is be lehetett menni melegedni, és az itt található polgármesteri hivatal munkatársai is sokszor nyújtottak segítséget. Igaz, nem egyszer ki is rabolták itt alvás közben. „Kialakult egy hetedik érzékem, az éberalvás képessége, azonnal felriadok, ha közel jönnek” – mondta.

A járókelők nagy része nem is sejti, hogy mennyi otthonhoz kötött dolog pótolható az utcáról. A Kinizsi utcában lévő Spar szellőzőnyílásánál például melegedni lehet, a fényvisszaverő ablakai pedig tükörként is funkcionálhatnak. Az Üllői út és Ferenc körút sarkán található, egykor szebb napokat látott szökőkútban pedig mosni is szoktak hajléktalanok. A Corvin mozi árkádszerű, esővédett beugrója egykor kitűnő pihenőhelyként szolgált, de a Corvin Plaza megépülése óta itt már nyoma sincs a régi nyugalomnak, a hajléktalanok nagy része el is költözött innen.

Alkoholhoz nyúlnak

Állandó, bejelentett lakcím hiányában a legtöbb munkáltató fel sem veszi a hajléktalanokat. Nagy részük kukázásból, koldulásból és segélyekből tartja fenn magát. Sokan gyűjtenek pénzt a Fedél nélkül újság árulásával, amelyet 35 forintos darabáron vesznek, és általában 150-200 forintért tudnak eladni. „Nem mindenki az alkohol miatt kerül utcára, sokan később válnak függővé, azért isznak, mert nem tudnak magukkal mit kezdeni. Én is beleestem ebbe a hibába” – vallotta be József. A droghasználat azonban elég ritka a köreikben.

„A hajléktalanok immunrendszere nagyon gyorsan legyengül, így az alap-segélycsomagban mindig vannak vitaminok is. Felmérések szerint egy utcán töltött év körülbelül négy rendes évnek felel meg” – kapcsolódott ehhez Szenográdi Réka.

Nappali melegedő

Utolsó állomásunk a Menhely Alapítvány Práter utca nappali melegedője. A nagyjából 40-50 négyzetméteres pincehelyiség a kánikula idején hűsölőnek is teljesen megfelelt. Délután kettőig ingyenes alapszolgáltatásokat nyújtanak: hideg élelmet, innivalót, illetve van zuhanyzó és mosoda is. Az irodában hivatásos szociális munkások segítenek álláskeresésben, iratok beszerzésében, és van egy speciális lakhatást támogató programjuk. „A legutóbbi álláskereső tréningünkön 12 ügyfélből hatnak végül sikerült munkát találnia, köztük egy hatvanéves férfinak iskolagondnok állást” – mondta Szenográdi.

A frissen utcára kerülőket „első interjúra” a Menhely Kút utcai irodájába irányítják. Itt elsősorban azt derítik ki, hogy van-e lehetősége még bármilyen lakhatásra az intézményes megoldásokon kívül. „Általában szégyellik a helyzetüket az ügyfeleink, sokszor még a barátaikat sem avatják be, pedig gyakran tudnának segíteni ismerősök” – magyarázza a szociális munkás. A budapesti hajléktalanszállók nagy részébe se párok, se családok nem tudnak együtt lakni. Az utcára kerülő családok jó része szétszakad, a gyerekek ugyanis nem tartózkodhatnak fedél nélkül. „Vannak olyan klienseink, akik a külterületeken, üres telkeken kunyhókat tákolnak maguknak, ahol együtt tudnak élni szeretteikkel, állataikkal, saját eszközeikkel” – tette hozzá.

Van kiút?

József az alapítvány segítségével kapott albérleti támogatást. „Ez az a hely, ahol megmenekültem az alkoholizmustól” – mondta. Pár hónapja a Lónyai utcában talált egy szobát, amelyet ismerősöktől, a piaci ár alatt bérel (30 000 forint). Jelenleg álláskeresési támogatásból, és a Fedél nélkül újság árulásából tartja fenn magát – igencsak szűkösen. „Jelen pillanatban nem vagyok hajléktalan, de bármikor visszacsúszhatok, ha megszűnik a lakhatásom. Akkor lennénk nyugodt, ha saját lakásom lenne, vagy biztos jövedelmem” – magyarázta.

Mint mondta, vannak, akik vissza tudnak illeszkedni a társadalomba, de ez nagyon vékony réteg. A hajléktalanság nem csupán az utcán élésből, hanem rengeteg átmeneti, bizonytalan „körkörös” periódusból áll. Ebbe beletartozik az is, ha valaki szívességből egy ismerősénél lakik, vagy éppen egy átmeneti szállóban. „Lehet, hogy az, aki ma az utcán alszik, tegnap még rendes ágyban töltötte az éjszakát” – tette hozzá.

Menhely Alapítvány

Az alapítvány 1989-ben jött létre Budapesten, első olyan nem állami szervezetként, amely célja a fedél nélküli emberek segítése. Budapest jelenleg több hajléktalanokat segítő civil szervezetre van felosztva, a Menhely Alapítvány a VII., VIII. és XIX. kerületben tevékenykedik. A cikkünkben bemutatott utcai melegedő mellett számos egyéb szolgáltatást nyújtanak: egy éjjeli menedékhelyet (kb. 50 ágy); öregek otthona (24 férőhely); Fedél nélkül című utcalap kiadását; ingyenes jogvédő irodát hajléktalanoknak; regionális diszpécser- szolgálatot; valamint a téli időszakban egy 24 órában működő krízisautót.

A Február Harmadika Kutatás 2013-as adatai szerint mintegy 10 700 hajléktalan él ma Magyarországon, ennek a harmada Budapesten, kétharmada vidéken. A hivatalos adatok szerint Magyarországon mintegy tízezer, a hajléktalanoknak fenntartott férőhelyet működtet az ellátórendszer. Ebből 5600 átmeneti szállón található, 4600 éjjeli menedékhely, ezek nagyjából fele-fele arányban oszlanak meg a főváros és a vidéki települések között.

Forrás: http://hvg.hu/itthon/20140709_Feltem_hogy_elarul_a_szagom__Budapest