Kutatónak lenni azt is jelenti, hogy te vagy az első, aki megért valamit. Ez egy fantasztikus érzés, amit ha soha nem éreztél, nehéz megérteni.
Elkapta a férfi a nőt, aztán behúzta a bokorba
Budapesten járt a Szerelempatak című dokumentumfilm két szereplője, Jula néni és Veronka néni. Érzik a sikert, örülnek neki, és büszkék rá. Most már szinte küldetésüknek tekintik, hogy felvilágosítsák az embereket arról, milyen volt a szexuális élete egy székely parasztasszonynak a huszadik század közepén.
Nehéz ma már tabukat döntögetni, ha szexről van szó, de Sós Ágnesnek sikerült, amikor nyolcvan év körüli erdélyi asszonyokat és bácsikat faggatott a nemi életükről. De az igazi meglepetés az volt, hogy ők milyen készségesen és színesen beszéltek róla.Az HBO gyártásában készült Szerelempatak című dokumentumfilm akkora siker lett, hogy sok mozi is játszotta, és a januári díszbemutató óta folyamatosan járja a fesztiválokat. Most először két szereplő is eljött: Jula néni (Török Julianna) és Veronka néni (Both Veronika) több mint 800 kilométert vonatozott azért, hogy a filmet elkísérjék Budapestre és a komáromi Mediawave fesztiválra.
És itt vannak tényleg, a két csíki néni ül a széken, talpig népviseletben, fehér kendőben, és a szexuális szokásaikról beszélnek. Nem volt például felszabadult a házasélet egy szobában az anyósékkal - tudjuk meg ezt is -, és a domboldalon bugyi nélkül, becsiccsentve gurulászni régi szokás volt. Az asszonyok jókedvűek és láthatóan szívesen mesélik tovább történetüket.
Mert láthatóan van rá igény - bennük, és bennünk is. A filmről írt kritikánkat többen osztották meg, mint bármelyik más Origo-cikket valaha. Ennyi idősen már ellenállhatatlan bájat kölcsönöz, ha idős nénik a szexről mesélnek, ezüst fogakkal pikáns történeken kacarásznak, és pironkodva hallgatják egymást arról mesélni, hogy állítólag egy asszony a faluban egyszer elmagyarázta, hogyan kell egyedül élvezni. Már szinte kérdezni sem kell, maguk terelik ebbe az irányba a beszélgetést.
Veronka néni: Ő nekünk úgy mondta, hogy az itteni emberek életéről és sorsáról. Aztán jöttek mindenféle-fajta beszélgetések. Az igazság az, hogy ő érdeklődve kérdezte, mi meg mindenről beszéltünk, vigadoztunk, és persze, hogy végül kijöttek ilyen dolgok is, ugye. De ha el akarnám mesélni, mi ott hogy éltünk, legalább reggelig kellene, hogy beszélgessünk. A lényeg, hogy mi a szexet kötelességnek tartottuk, mert a feleség a férjnek engedelmeskedik. És úgy voltunk nevelve, hogy nem beszéltünk ilyen intim dolgokról. Nagyon sokat dolgoztunk a mezőn. Kendert termeltünk, de nem olyan kendert ám, amilyet most csinálnak! A mezei munka úgy ment, hogy a pityókát kapával ástuk, sarlóval arattunk, aztán télen tiloltunk, fontunk. Olyan sokat dolgoztunk, hogy estére nagyon elfáradtunk. És akkor nem volt külön szoba a fiataloknak! Amikor a lány férjhez ment, együtt kellett aludnia a férje szüleivel. Egymás után voltak az ágyak. Na, így volt. Hát, el tudja biztos képzelni, mint volt. Nagyon vallásosak is voltunk. Akkoriban azt mondták a lányoknak: "Tisztán az oltárig, süssék el a sírig." Így hát az ember böködte a férje oldalát, hogy: "Na, siessél már, végezzél!"
A filmben azért hallottunk olyan asszonyról is, aki lépten-nyomon megcsalta a férjét. Az idős bácsi mesélte el, a felesége halála után.
Veronka néni: Voltak azért tüzesebb menyecskék. Nem igaz, hogy nálunk nem történt ilyesmi a faluban. Úgy volt ez, hogy a lányok akkor egymástól tanultak. Ha valakinek a jóbarátnője előbb férjhez ment, akkor elmesélte, "Te mint volt ez, hogy volt ez?" Találgattunk. De csak úgy mertük mesélni, hogy suttyomba. A családban nem lehetett kibeszélni azt, hogy mi történt. Hiába dolgoztunk sokat, szerettünk vidámak lenni! Munka után kiültünk a dombra, vittünk egy kis szalonnát, azt megsütögettük, és közben elhancúroztunk. Főleg a tavaszi betakarításnál, amikor kalákában dolgoztunk. És akkor egy kaláka, egy kis pálinka - szerettünk vidámak lenni, ez volt a szerencsénk. Elkapta a férfi a nőt, magához ölelte, aztán behúzta a bokorba.
Sós Ágnes: Ez benne van a filmben, csak a pesti közönség mindig félreérti. Úgy mondják, hogy "juhnyíréskor", vagyis amikor megnyírták a juhokat, megtisztították az erdőt, akkor a domboldalon ettek-ittak, és jött az, ami valójában egy ősi rituálé: a nap, amikor mindent szabad. Ez minden régi kultúrában benne volt, én is egy néprajzkutatótól hallottam. A lényeg az, hogy a férfiak elkapták a nőket, és együtt lehempergőztek a domboldalról. És akkor a nők nem hordtak a szoknyájuk alatt bugyit, így hát csak odakaptak a férfiak. Aztán lehöndörgőztek a dombról, és volt, hogy a bokorban kötöttek ki. Volt is ebből nagy baj a faluban. De a pesti emberek nem értették meg a székely beszédet.
Veronka néni: Én nem csodálkozom, hogy a pesti ember nem érti meg, hogy éltünk mi ott a faluban, s hogy voltunk. De mi akkor így mondtuk ki ezeket a dolgokat, nem adtunk különleges neveket nekik. Mi csak úgy magyarul kimondtuk.
Mennyit változott a falu azóta?
Jula néni: Nincs már szégyen. Elmúlt. Kinyílt a világ.
Veronka néni: Ugyanúgy van, mint másutt.
Jula néni: Utcán, mindenütt puszilgatják egymást a fiatalok. De csinálják csak, engem nem érdekel egyáltalán.
Önök mit meséltek a lányaiknak ezekről a dolgokról, amikor már majdnem felnőttek voltak?
Jula néni: Semmit. Minket se világosítottak fel semmiről.
Veronka néni: Egymástól tanultuk ezt-azt. Mert a szüleim mindig azt mondogatták, hogy "Úgy vigyázz magadra, ha bajod esik, viszünk az Élteshez!" Az Éltes egy öreg doktor volt a második községben. Én meg féltem tőle, mint a tűztől. Féltem, mi lesz az első éjszakán, az első alkalom után, ha véres lesz a lepedő. Úgy szégyelltem magam a szüleim előtt, hogy amikor az első gyermekemmel terhes lettem, nem mertem hazamenni hozzájuk. Pedig egy év és két hónapra született az esküvőm után. Úgyhogy amikor lányom férjhez ment, én 39 éves voltam, de én sem mondtam neki semmit.
Jula néni: Én szolgáltam, amikor az első bajom megesett. 14 éves voltam, és azt sem tudtam, miféle baj ez. Itt voltam Magyarországon, meneküléskor, a gazdám meglátta, s azt mondta az asszonyának: "Juci, a Juliskával csinálni kell valamit." És hát ez a baj volt, de én nem tudtam, miféle. Mert édesanyám is annyira szégyenlős volt, hogy nem magyarázta el nekem. És itt még egy barátném sem volt.
Hogy tetszik érteni, hogy meneküléskor? A világháborúban?
Jula néni: Igen, itt voltam előbb Zala megyében, aztán Vas megyében, onnan mentem haza. A gazdám katona volt Pesten, amikor megjöttek oroszok, Székesfehérvárra menekült, de ott elfogták, s elvitték. Fogságba esett. Akkor visszajöttünk Pest megyébe, és én egyedül hazamentem, 15 évesen. Már abban az évben elkezdett udvarolni a férjem, de még egy évet szolgáltam, még meg is látogatott, aztán egy évet lánykodtam otthon, és 1948-ban február 17-én férjhez mentem. De én annyira szégyenlős voltam, hogy a szülei előtt meg sem mertem csókolni az uramat. Mikor ment el munkába, kikísértem a kapuhoz, és ott mertem csak megcsókolni, hogy ne lássák
Veronka néni: Akkoriban így mentünk férjhez, fiatalon. Én is 19 éves voltam.
Ma már olyan bátran beszélnek a filmben a szexről, amilyet ennyi idős emberektől még nem láttunk. Úgy tűnik, mintha nem törődnének azzal, mit szólnak majd hozzá az emberek. Hogyan fogadták a filmet a faluban?
Veronka néni: Nekem az volt a furcsa s feltűnő, hogy pont azoktól érkezett negatív visszajelzés, akik abban a korban éltek, amiben mi, s nagyon jól tudták, hogy voltunk akkor. S ezektől kaptuk a kritikát. Persze a filmet össze-vissza vagdalták, s egymás mellé kerültek olyan dolgok, amiket máshogy mondtunk. De nekem semmi kifogásom a filmmel, nem szégyellem, mert ez volt a mi életünk, ebben nőttünk fel. Rozál például, aki most nem jöhetett velünk, mert meghalt a lánya, ő kimondott mindent úgy, ahogy kell. Az emberek nem értették meg, milyen élet volt, amikor 13 évesen elvitték a határszélére szolgálni. Egy másik lány vitte magával, de nem fogadták be, mert kicsi volt. A kapuban kuporgott és sírt, amikor egy nővér talált reája, és elvitte a testvéréhez cselédnek. Na, ott meg annyira pofátlan volt a gazda, hogy ezt a 13 éves lányt megpróbálta molesztálni. Ő meg annyira ügyes volt, hogy meg tudta magát menteni. És az emberek csak azt hallották, hogy ő kimondta, milyen volt, amikor az a gazda eléállt azzal a nagy ...-val, na. Ő így tudta, hogy így mondják, hát kimondta. A férje aztán egy durcás ember volt, nem akadt sok öröme az életben. Nem is hiszem, hogy az ágyban jól érezte volna magát. Mi meg - mint mondtam - vagy olyan fáradtak voltunk, mint a hulla, vagy féltünk, hogy terhesen maradunk, vagy attól, hogy meghallják, persze, hogy nem tudtunk odafigyelni! Mégis tudtunk örvendeni az életnek! Most ugye szabadon lehet mindent, és én nem ellenzem ezt. A fiatalok élvezzék az életet, mert idővel ez is lejár. 
Sós Ágnes: Rozál néni történetének eleje már nem fért bele a filmbe, hogy ugyanis ő a vonaton menstruált először, amikor 13 évesen elindult szolgálónak. Fogalma sem volt, mi történik vele, miért jön belőle a vér. Egy idősebb cselédlány világosította föl, és végül a kendőjét kötötte magára. Úgy ment cselédlánynak.
A gyerekeik mit szóltak a filmhez?
Veronka néni: Ők nem mondtak semmi rosszat. Sőt, amikor az USA-ban megjelentünk egy újságban is, én meg épp Debrecenben voltam, mert műtöttek, a fiam felhívott telefonon, és azt mondta: "Ne idegeskedjen, édesanyám, semmi rossz nincs abban." S amikor nálunk volt a bátyja - mert nekem két fiam van és egy lányom -, italozás közben beszélgettek, s azt mondja az egyik: "Ha megszólnak, én azt mondom: az én édesanyám ha kellett, erdőbe ment, ha kellett, kendert tilolt, ha kellett, parasztasszony volt, ha kellett, úriasszony, az én édesanyámmal ne foglalkozzanak." Nagyon jól esett. Sőt, a rokonságból is egyből jöttek a gratulációk, mikor hazamentem. Én úgy veszem az egész dolgot, hogy a véleményével mindenki saját magát minősíti. Mert ebben minden igaz volt, hazugság nem volt benne semmi. Aki benne volt, az kéne ezt tudja.
És mit szólnak ma, amikor a tévében is kendőzetlenül beszélnek a szexről? Sokszor meg is mutatják.
Veronka néni: Kikapcsoljuk! A nagyobbik fiam nézi a tévében azt a sorozatot, az Éjjel-nappal Budapest-et. S amikor jött hozzánk látogatóba, s ment ez a tévében, fogtak, és engem elvittek onnan. De én nem szóltam semmit, mert tiszteletben tartom.
Pedig a filmben önök is mindenféléket kimondtak, amikre mi már kevésbé direkt kifejezéseket használunk. Azt mondták például: pina, fasz, farok.
Veronka néni: Igen, mi a kisfiúknak se azt mondtuk, hogy fütyi, meg kakaska. Hanem azt: pete. És a lányé: puca.
És mit mondtak akkoriban a szeretkezésre?
Veronka néni: Na, hogy?
Jula néni: Én nem mondom.
Pironkodnak, elfordulnak, eltakarják az arcukat. Nevetgélnek, de nem szólal meg egyikük sem.
Jula néni: Nem mondtak semmit.
Miért, olyan csúnya?
Veronka néni: Kimondani csúnya. Csinálni nem. Én nem mondom.
Jula néni: Vénasszony létemre én mondjam meg?
Igen, kérem! Tessék megmondani!
Jula elsuttogja előbb. Nem értjük.
Jula néni: Petélni!