Döbbenetes adat jött: minden harmadik magyart fenyegeti a szegénység

Az Európai Unió lakosságának 24,5 százalékát fenyegeti a szegénység vagy a társadalomból való kirekesztettség. Magyarországon a lakosság 33,5 százaléka van veszélyben, csak négy európai országban rosszabb ennél a helyzet.Az Európai Unió lakosságának 24,5 százalékát, 2013-ban 122,6 millió embert fenyegetett a szegénység vagy a társadalomból való kirekesztettség az EU statisztikai hivatala, az Eurostat közleménye szerint. Az elszegényedés által fenyegettek aránya 2013-ban kissé csökkent a 2012-es 24,8 százalékhoz képest, de fölötte van a 2008-as 23,8 százaléknak. A "Europe 2020" stratégia egyik célja, hogy tartósan csökkenteni lehessen ezt az arányt.Az Eurostat módszertana szerint azt fenyegeti a szegénység, akinek havi jövedelme nem éri el az adott ország medián jövedelmének 60 százalékát, komoly gondot okoz a megfelelő életkörülmények biztosítása (például közüzemi számlák megfizetése, bizonyos tartós fogyasztási cikkek megvásárlása), vagy tartósan problémája van munkakereséssel.

2013-ban öt olyan tagállam volt, ahol a lakosságnak több mint harmadát fenyegette a szegénység. Bulgáriában 48 százalék, Romániában 40,4 százalék, Görögországban 35,7 százalék, Lettországban 35,1 százalék, Magyarországon 33,5 százalék volt ez az arány.

A veszélyeztettek aránya Csehországban (14,6 százalék), Hollandiában (15,9 százalék), Finnországban (16 százalék) és Svédországban (16,4 százalék) volt a legalacsonyabb.

A 2008-tól 2013-ig tartó időszakban a legtöbb tagállamban romlott a helyzet. Javulást csak Lengyelországban, Romániában, Ausztriában, Finnországban, Szlovákiában, Csehországban és Franciaországban tudtak elérni, míg Belgiumban stagnálás volt.

Tavaly a teljes EU-ban a lakosok 16,7 százalékát fenyegette a jövedelmi elszegényedés, 9,6 százaléknál volt gond a megélhetés körülményeivel és 10,7 százaléknak volt gondja a tartós munkahelyi elhelyezkedéssel. Magyarországon ezek a mutatók 14,3 százalékon, 26,8 százalékon és 12,6 százalékon álltak.

 

Forrás: http://www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/dobbenetes-adat-jott-minden-harmadik-magyart-fenyegeti-a-szegenyseg-438324