„Csak a kutya miatt adnak" – 19 évesen hajléktalanként élni

Sehol nem akad hely annak a 19 éves srácnak, aki az állami gondozásból kikerülve, már két éve él az utcán. Hiába dolgozna, hiába iratkozott vissza az iskolába, az utógondozó otthon tele van a sorstársaival, a várólista hosszú, ő pedig pluszhátránnyal indul: nem hajlandó megválni a kutyájától. Megható példája lehetett volna annak, amikor a közösségi oldalon szerveződő spontán összefogás felemel valakit, de végül mindketten maradtak az utcán.

„Ugyanolyan, mint az összes többi napon: rossz” – kissé fásultan beletörődő válasz arra a kérdésre, milyen a karácsonyt az utcán, az aluljáróban tölteni, miközben mindenki otthon ünnepel. Pedig Tamás – nevezzük így, mert nevét nem szeretné nyilvánosan vállalni – még csak 19 éves, ehhez képest májusban már két éve lesz, hogy hajléktalan. Vagy ahogy ő magát hívja: csöves. De végül arra jut, mégiscsak van különbség az ünnepek és a hétköznapok között: decemberben nemhogy többet, inkább kevesebbet adtak az év végi költekezésre hajtó emberek, a bevásárlóközpontok ünnepnapi zárva tartása miatt pedig végképp csak a metró és az aluljáró maradt, ahol meghúzhatta magát. 

A fiú története ősz végén járta be a Facebookot, miután állatvédők figyeltek fel rá az egyik pesti aluljáróban – pontosabban nem is rá, hanem a kutyájára, Bogyóra. Gyakori, hogy hajléktalanok kutyával kéregetnek, állatvédő szervezetek gyakran akcióznak, hogy mentsék tőlük az állatokat a rossz bánásmód miatt, de rajtuk látszott, hogy Tamás mindent megtesz azért, hogy gondoskodni tudjon a kutyáról. Elválaszthatatlanok – annyira szó szerint, hogy a fiúnak emiatt végképp nincs hova mennie, mert a hajléktalanoknak szánt hivatalos menedékek nincsenek felkészülve arra, hogy valaki nem fogad el segítséget, amennyiben ennek az az ára, hogy megválik a kutyájától.

„Én hizlaltam fel” – mondja Tamás büszkén, mikor megdicsérem a mellettünk ücsörgő kutya jó kondiját. Takaros kutyakabátjában talán ő fázik közülünk legkevésbé az Örs vezér téri padon, ahol beszélgetünk, előírásszerűen szájkosár is van rajta, hiszen most érkeztek busszal. Muszáj, mert folyamatosan mozgásban vannak, egész nap menni kell egyik helyről a másikra, mert túl sokáig sehol nem tűrik meg őket. Tamás egyik kezében elmaradhatatlan a póráz, a másikban hatalmas szatyrok, a hátán még nagyobb hátizsák, mert egész nap viszi magával mindenét, amije csak van. Mint mondja, hajléktalanszállóra akkor se menne, ha nem lenne Bogyó, mert amikor utoljára bement tavaly augusztusban, „üres zsebbel” jött ki, nemcsak az összes pénzét, de a telefonját és az iratait is ellopták. Így az aluljáróban alszanak éjjelente, reggel onnan is menni kell. „Ő kelt minden reggel” – mutat a kutyára. Ettől kezdve a várost járják aszerint, hol tudnak kéregetni, hol vannak, „akik már ismerik”, és ezért segítenek nekik ezzel-azzal.

Megrázó, hogy Tamás története mennyire tipikus: az apja börtönbe került – ehhez annyit fűz hozzá, „szokásához híven” –, az anyja sem tudott gondoskodni róluk, így két húgával együtt állami gondozásba került. Nem akarja elárulni, mit követett el az apja, mintha ő szégyellné, annyit mond, hogy „lopáshoz hasonlít”. Azóta kijött ugyan, de már vissza is került, a fiú számítása szerint „kilencszeres visszaeső”. 8 és 15 éves húgai intézetben élnek, minden héten meglátogatja őket, már csak ezért sem akarja itt hagyni Budapestet. Az édesanyját viszont minden nap látja, hamar kiderül, miért: ő is hajléktalan, itt az Örs vezér téren szoktak találkozni, ahol ő is kéreget. Nem, nem segít neki – legyint – sőt még inkább ő ad pénzt és ennivalót az anyjának, mert „neki kevésbé adnak” a járókelők.

De szerinte ő sem maga kapja az adományokat, „csak a kutya miatt adják” – mondja. Mégsem számításból vette magához az akkor még csontsovány, kóbor állatot, hanem egyszerűen találta, amikor vidéken csövezett. Eszébe sem jutott, hogy magára hagyja, gondolta, egy napot valahogy kibír vele, és másnap bevitte egy menhelyre. Ott az állatot megvizsgálták, persze kiderült, hogy verték. Majd feltették neki a kérdést, hogy „fiatalember, akkor beadja vagy megtartja?”. Megtartotta, azóta pedig, ahogy Tamás fogalmaz, a lelki támasza, aki éjjel-nappal ott van vele, és akit ő tanított mindenre.

A srác tudja, hogy neki is a tanulás lenne a megoldás, hiszen az általános iskolából is csak hat osztályt fejezett be, így miután a közösségi oldalon körbejárt a fotójuk Bogyóval, és páran pártfogásukba vették, újra beiratkozott. Most itt tart: nappalin befejezhetné az iskolát, mellette szakmát is tanulhatna, bár elvették a kedvét azzal, hogy a bőrdíszműves szakma „kihalt”. Korábban ugyanis ez volt a terve, mert ezt imádja, járt szakkörre. Így marad az eladó képzés, az sem rossz, hiszen a rákoskeresztúri hiper úgyis „az egyik törzshelye”, mondja, akár ebben a pillanatban beállna oda dolgozni. De nem megy, állítólag még az árufeltöltő besegítőktől is kérnek valamilyen iskolázottságot. Pedig „addig Bogyó megvárhatna a személyzeti bejárónál” – magyarázza.

Csakhogy az utcán élve, iskolai végzettség nélkül, egy kutyával jelenleg reménytelennek tűnik felkapaszkodni akár csak az árufeltöltésig is, főleg, hogy több balhéja volt. A gyermekotthonból ugyanis az utolsó évet már szökésben töltötte, a részletekről nem akar beszélni, annyit mond, hogy ott verték, és nem bírta tovább. Mivel még nem töltötte be a 18-at, kétszer úgy vitték vissza. Olyan is volt, hogy az ablakon át menekült a rendőrök elől. Ráadásul „felfüggesztettje van”, azért vonták felelősségre, mert még az otthonban fellökte az egyik nevelőt. Állítja, hogy csak azért, mert nem akarta elengedni az eltávozására. „Rám hívta a rendőröket, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és garázdaság lett belőle. Itt van nálam a papír” – magyarázza. Úgyhogy vigyáz, nehogy belekeveredjen valamibe, pedig elmondása szerint gyakran kötnek bele, próbálják bántani, főleg más hajléktalanok. A minap is elkezdték a kabátjánál fogva rángatni, de olyan is volt, hogy valaki a kutyáját kezdte el rugdosni a villamoson, amiért az szagolgatta a cipőjét.

"Csak egy hely kellene"

„Mikor jött az ősz, közeledett a hideg, akkor láttam őket nap mint nap az Astoria aluljárójában. Kiderült, hogy a kutyus beteg, sérve van, nincs oltása, ezért vetettem fel az állatvédő csoportban, amelynek tagja vagyok, hogy segítsünk nekik” – mondta Márton Anikó, az a civil állatvédő, aki elkezdte posztolni a fiú történetét a Facebookon, majd több társa is próbálta támogatni a párost. Beoltották a kutyát, a műtétjét, chipjét is lehet, hogy tudják támogatni, ezzel párhuzamosan keresték a lehetőségeket a fiúnak is, de hiába. „Neki az a kutya olyan, mintha a testvére lenne, vagy még annál is több. Felvettük a kapcsolatot több utógondozó intézettel, az egyik vezetője megismerve őket szintén azt mondta, hogy nem szabad elválasztani őket, mert mindketten megsínylik. Befogadni viszont így nem tudják, hiszen a házirendben benne van, hogy tilos állatot tartani” – magyarázta a civil állatvédő, pedig szerinte is az lenne az egyetlen valódi megoldás, ha az értelmes, de aluliskolázott srác tanulhatna.

Csakhogy koldulás nélkül nem tudja fenntartani magát. „Miután körbejárt a története a Facebookon, többen ígértek segítséget, így munkát. Tamás dolgozna is, de senki nem érti, hogy kéregetés nélkül nincs pénze ennivalóra, és nincs egy hely, ahová hazamehetne, illetve ahol addig Bogyót hagyhatná” – mondta Márton Anikó. Hiába próbál helyet találni a fiúnak, aki szerinte azért is nehéz helyzetben van, mert – érhetően – nem bízik az emberekben. „Amikor elment a munkaügyi központba, hogy meglegyen az állami gondozást követő utógondozáshoz szükséges regisztrálása, simán elküldték, azzal, hogy neki másnap sem lesz félfogadás. Mikor elkísértük, persze sikerült elintézni. Egy hely kellene, ahol együtt maradhatnának Bogyóval. Annyit szenvedtek már” – tette hozzá. Igaz, volt egy lehetőség, amit végül a fiú nem fogadott el, mert nem akarta itt hagyni Budapestet, ahol a testvérei állami gondozásban vannak.

Jogosult az utógondozásra, de nincs hely

„Sajnos a férőhelyeink teljesen fel vannak töltve, és sok a várólistás fiatal is, aki ugyanígy jogosult rászoruló” – mondta a hvg.hu-nak Csőke Zita, a fővárosi gyermekvédelmi szakszolgálat Jeges utcai utógondozó otthonának szakmai vezetője. Először ősszel keresték meg őket a fiút felkaroló állatvédők, de csak azt tudták mondani nekik, hogy január közepe előtt esélytelen, hogy befogadják.

Utógondozói ellátásra azok a fiatalok jogosultak, akik gyermekvédelmi szakellátásban – vagyis lényegében állami gondozottként – töltik a 18 életévüket, vagyis válnak nagykorúvá. Ezt követően van elvileg lehetőség arra, hogy továbbra is az eredeti gondozási helyükön maradjanak, ha kérik az ellátást, és vállalják az utógondozás feltételeit. De a szakember szerint sok esetben nem tudják vállalni az együttműködést, nem is kérik az ellátást és a gondozási hely sem ragaszkodik hozzá, hogy maradjanak. „Amikor a fiúval beszéltünk, elmondta, hogy nem sok időt töltött az eredeti gondozási helyén, mert többnyire szökésben volt. Ha a család sem tudja a fiatalt visszafogadni, mert mondjuk a szülők is hajléktalanok, mint az ő esetében, akkor a fiatalra is ez a sors várhat. Sok fiatal jön hozzánk az utcáról" – magyarázta.

A szakmai vezető szerint ők rugalmasak lennének, és szó volt arról is, hogy az otthon kertjébe épített kennelben a fiú kutyája is ellehetne, de egyelőre nem igazán találtak mindenki számára jó megoldást. A 3-4 ágyas szobákban semmiképpen nem lehetne vele az állat, ahogy szeretné, ráadásul az otthon lakóinak többsége, nagyjából 80 százaléka már kiskorúként speciális szükségletűként (ami valamilyen magatartászavarra utal) vagy különleges szükségletűként, (ami pedig valamilyen fogyatékosságot jelöl) volt nyilvántartva. „Ez azért fontos, mert számukra fiatal felnőttként is nehézségekbe ütközik a társadalmi beilleszkedés. Nem feltétlenül ez az oka, hogy a kutyát nem tudjuk befogadni a házba, de nem biztos, hogy tudunk érte felelősséget vállalni” – mondta Csőke Zita. A szakember ugyanakkor nem tudott olyan másik helyet mondani, ahol a fiút „be is fogadnák, és jó is lenne nekik”.

Forrás: http://hvg.hu/itthon/20150110_Csak_a_kutya_miatt_adjak__19_evesen_haj

Fotó: Üveges Zsolt